Az Olvasó írja

Győzött a szolidaritás! Győzött a szeretet!

Mint lelkipásztort nagyon elkeserített, hogy az egészségügy és az oktatás minőségének javítását a betegekkel és a diákokkal akarták - a befizetett magas adókon és járulékokon felül! - megfizettetni. A betegek között is, a diákok között is vannak ugyanis egyre nagyobb számban olyanok, akiknek ez a kis (?) összeg is nagy terhet, néhány esetben megfizethetetlen árat jelentett (volna).

Vannak ennek az országnak olyan polgárai is, akik egy-egy bál alkalmával százezreket is el tudnak költeni. Vannak olyan multinacionális cégek, melyek milliókat áldoznak reklámokra, tűzijátékokra stb. Ennek akár örülhetnénk is.

A baj az, hogy amikor egy mindenki számára fontos ágazatot - az egészségügyet vagy az oktatást - színvonalasabbá akarnak tenni, akkor nem a sok pénzzel rendelkezőkkel, hanem a többségükben szegény sorsban élő betegekkel akarják azt megfizettetni.

A jó családban úgy van: ha valaki bajba kerül, magától értetődően összefog a família, és akinek több a jövedelme, az nagyobb összeggel járul hozzá a baj orvoslásához. Miért nem működhet így ez a nemzet életében? Ott is, amikor az egészségügyet jobbá, korszerűbbé akarjuk tenni, vagy az oktatás színvonalát emelni akarjuk, akkor azoktól várnánk a nagyobb áldozatot, akinek több van. Hiszen mindenkinek érdeke, hogy a nemzet egészséges, művelt emberekből álljon.

A józan ész ezt kívánja. Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk az embereket, hogy a gazdagok vagy a szegények pénzéből tegyük működőképesebbé országunkat, ugyanolyan válaszokat kapnánk, mint a vizitdíjjal és a tandíjjal kapcsolatban. Szégyen lenne, ha valaki a szegényekkel akarná megfizettetni a jobb élet feltételeit.

Most a szegények megfogalmazták elvárásaikat. A szomorú az, hogy a gazdag (milliárdos) vezetők nem tanulnak ebből. Úgy láttam, hogy rádöbbent erre az az orvos, aki a betegek pénzéből (és nem a gazdagokéból) akarta rendelőjét modern felszerelésekkel ellátni. De nem neki (a megtévesztett embernek), hanem az ország vezetőinek kellene erre rájönniük, mert csak ők tudnák orvosolni a rossz irányba indult reformokat.

Katona Pál

Földeák

Lelkigyakorlat Sárváron

Az a megtiszteltetés érte hívő közösségünket, hogy az idei év nagyböjti időszakában Konkoly István nyugalmazott szombathelyi megyés püspök tartotta templomunkban a lelkigyakorlatot. Három, szívhez szóló prédikáció, három meghitt, együtt töltött este és számos lélekemelő gondolat. Ez a felejthetetlen hétvége bizonyosan emlékezetes élmény marad a részt vevő hívek számára. A püspök atya látogatásával és tanításával közelebb segített minket ahhoz, hogy el ne veszítsük a reményt, hogy el ne felejtsük: minden ember egyenlő és egyformán fontos.

De mit is jelent az igazi lelkigyakorlat? Egy olyan időszakot, amikor az élet hétköznapi problémáit megpróbáljuk félretenni, és hitünk, vallásunk elmélyítésével foglalkozunk. Így történt ezen a nagyböjti hétvégén is, amikor püspök atyánk az emberi szenvedés keresztény értelméről tartott először szentbeszédet, majd másnap arról, hogy a bűnbánat szentsége az Istennel való kibékülésünknek a jele az egyházban. Az utolsó estén a szentmiséről és az imádkozásról, vagyis az Istennel való beszélgetésről tanított.

A szentmisén a püspök atya elmondta, nem először látogatott el Sárvárra ilyen alkalomból, hiszen negyven évvel ezelőtt fiatal papként tartott már a Szent Miklós-templomban lelkigyakorlatot. Ezeken a mostani, esti miséken is mindig több száz ember hallgatta kíváncsian a főpap szavait, akinek a tekintetéből sugárzott a jóság és a szeretet. A legtöbben elvégezték a húsvéti szentgyónást, és szinte minden egyes hívő szentáldozáshoz járult.

Hála és köszönet illeti Konkoly István nyugalmazott püspök atyát - aki húsz évig vezette a szombathelyi egyházmegyét -, hogy elfogadta meghívásunkat, és lelkiekben gazdagított mindannyiunkat a nagyböjti szent időben.

A Szent Miklós plébánia hívei

Sárvár

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu