"A szeretetre mindig szükség lesz"

Önkéntes szociális munka a mai Magyarországon

Az önkéntes munkának több évezredes múltja van. A történelmi egyházakat kezdetektől jellemezte a karitatív tevékenység. A szeretetszolgálat nagy egyénisége volt például Árpád-házi Szent Erzsébet, Assisi Szent Ferenc, Páli Szent Vince, Don Bosco, Szent János, Ward Mária. A keresztény jótékonyság és könyörületesség alapja a felebaráti szeretet. A keresztény rendek az idősek, betegek és árvák ellátásában, ápolásában vállaltak jelentős szerepet. A XX. századig az egyház karitatív tevékenysége, a civil önkéntesek segítő munkája jelentette az elesettekről, rászorulókról való gondoskodást.

1927-ben az egyház által bevezetett segítési rendszer volt hazánkban az Egri Norma. Szegénygondozó nővérek az egyház és az önkormányzat szociális szakmai együttműködésének szép és szakszerű példáját adták. Abban, hogy nem teljesedhetett ki országosan, mint Magyar Norma, a II. világháború játszott szerepet. Az Egri Norma és az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) máig a szociális szakmai és önkéntes munka csúcsteljesítménye, melyet meg kellene valósítani. Éppúgy tanulmányozásra érdemes, mint a KALOT, a KALÁSZ, az EMSZO és a hivatásszervezetek gazdag hagyománya is, különösen napjainkban. (A témáról szóló, nemrégiben újra kiadott, Félbemaradt reformkor című kötetet sok szakszervezeti, civil és politikai vezetőnek el kellene olvasnia.)

A szocializmus felszámolta a civil társadalmat. A totalitárius állam a lelkeket is gyarmatosítani akarta. A szocialista brigádok groteszk világa mellett csak a Magyar Vöröskereszt szervezésében végeztek önkéntes munkát.

Az 1980-as évektől azután jelentkezett a SZETA, majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és 1990-től a Magyar Karitász is.

A rendszerváltás után ismét működtek a civil, nonprofit alapítványok és egyesületek. A legutóbbi KSH-felmérés szerint a nonprofit szervezetek száma 2003-ban 53 ezer volt. Ennek kb. 20 százaléka a szociális szakterületen tevékenykedik (az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a szabadidő, az életmód és a környezetügy mellett), főként az idősgondozásban, a gyermekvédelemben és a hajléktalangondozásban, valamint a szenvedélybetegek ellátásában.

Összességében erősödött a segítő tevékenységet folytató világi szervezetek szolgáltató jellege, javultak gazdálkodási mutatóik, bevételeik folyó áron elérték a 731 milliárd forintot, de jól érzékelhető, hogy ez a nagyobb szervezetekbe koncentrálódott, hiszen 48 százalékukban az éves bevétel 500 ezer forintnál kevesebb volt.

2003-ban 400 ezer fő végzett Magyarországon önkéntes segítő munkát. Az általuk teljesített 34 millió munkaóra körülbelül 16 ezer főállású foglalkoztatott munkaidejének felelt meg. Az önkéntes segítők által végzett munka értéke meghaladta a 24 milliárd forintot.

A magyarországi egyházi karitatív tevékenység a szolidaritásra épül. Az intézményrendszer kiteljesedését és működését veszélyezteti, hogy a regionális és kistérségi rendszerbe kényszerített önkormányzati intézmények összevonása mellett az állam egyre inkább ki akar vonulni a szociális és egészségügyi támogatásból, de ezzel egyidejűleg az egyházak széles körű karitatív tevékenységét sem kívánja támogatni. Sőt, alkotmányellenesen csökkenti az egyházi oktatási és szociális intézmények költségvetési támogatását. Mindezt a szociáldemokrácia nevében... Pedig az ide juttatott forrás garantáltan, céljainak megfelelően hasznosul(na).

Az önkéntes munka szabadon választott, mások javára végzett, anyagi érdektől mentes tevékenység. Az önkéntesség olyan humánerőforrás, mely növeli a bizalmat, az elköteleződést, közösséget teremt, segíti a generációk közötti szolidaritást, kivált állami és önkormányzati feladatokat, identitást teremt és segíti a társadalom integrációját, a szociális kohéziót.

A jövőben az önkéntesek és ezáltal a civil társadalom jelentősége nő az elembertelenedett globális világban. Hazánkban szerepük a demokrácia védelmét és kiteljesítésének reményét jelenti a mai pártokráciában.

A II. vatikáni zsinat így figyelmeztet: "Amikor a világon oly sokan éheznek, jusson eszünkbe az egyházatyák tanítása: adj annak, akit éhhalál fenyeget, ha nem adsz, gyilkosa vagy" (GS 69).

XVI. Benedek Deus caritas est kezdetű enciklikája a jóléti társadalom felelőssége mellett hangsúlyozza a karitász továbbra is fontos szerepét, és megfogalmazza a szociális szakma krédóját: "A szeretetre - a karitászra - mindig szükség lesz, még a legigazságosabb társadalomban is. Nincs olyan államrend, amely fölöslegessé tenné a szeretet szolgálatát. Aki a szeretetet meg akarja szüntetni, arra törekszik, hogy az embert mint embert szüntesse meg" - írja a Szentatya.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveleiben, iránymutatásaiban már sokszor figyelmeztetett, hogy a társadalom szegényebb rétegei hosszú évek óta egyre súlyosabb terheket hordoznak, és felszólítja a jó gazdasági és politikai helyzetben lévőket: az eddiginél sokkal nagyobb szolidaritást tanúsítsanak a szegények iránt.

Jussanak eszünkbe Jézus szavai: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40).

Farkas Péter

szociológus

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu