Három találkozás Brüsszelben

Brüsszeli találkozásaimra visszagondolva először az a fiatal nő jut eszembe, aki - látva a kongresszus résztvevőinek fehér-lila-narancsszínű táskáját és sálját - megkérdezte, milyen programról jövök. Elmeséltem, hogy megnéztem egy kertvárosi plébániát, vajon ők mivel igyekeztek megszólítani a kerületük Jézustól távol élő lakóit. Szép, meghitt, gyertyafényes, fényképvetítős, imádságos alkalom volt, a jelen lévő harminc-negyven résztvevő negyedét a kórus tette ki, a többiek pedig a plébánia aktív tagjai, a szervezők voltak.

Ahol én voltam - vette át a szót alkalmi utastársam -,ott zsúfolásig megtelt a templom, többnyire olyanokkal, akik nem is tartoznak oda. Egy tanúságtevő fiatalember elmondta, hogy kamaszkora zűrös évei után hogyan találkozott Jézus Krisztussal. Erre persze könnyen el is tudtuk hívni a hitetlen ismerőseinket, hiszen csak annyit kellett mondani: ma este valaki elmeséli, hogyan változott meg az élete, szerintem az ő története téged is érdekelni fog, gyere el! De ha "beavatottaknak" szóló imaestet, szentségimádást vagy liturgiát szerveznek, arra nehéz kívülállót meghívni. - Mielőtt leszálltam volna a villamosról, lelkesen biztosított arról, hogy a budapesti városmisszióra feltétlenül el fog jönni.

Néhány nappal később együtt ebédeltem Christoph Schönborn bécsi érsekkel, aki, amikor meghallotta, hogy Magyarországról jöttem, néhány gondolatát megosztotta velem a városmisszió szervezéséről. Többek között ezt mondta:

Azt tartom nagy kihívásnak, hogy megtalálják a helyes egyensúlyt az előkészítés, szervezés és a "karizmatikus spontaneitás" között. Szükség van előkészítésre, szervezésre, de nem kell túlzásba vinni. Engedni kell, hogy a Szentlélek fuvallata meglepjen bennünket. Alapvetőnek tartom a szellemi előkészítést, hogy legyenek imádságos kezdeményezések a kolostorokban, rendházakban, plébániákon, másrészt a szervezést is, azaz hogy összegyűjtsük az ötleteket, s megkérjük a plébániákat, hogy gondolják át, milyen sajátos módon tudnak ők misszionálni a saját városrészükben.

A megrendezésben nem kell túlságosan nagy anyagi eszközökre építeni. Ez a gazdag országainkban fennálló kísértés. Természetesen lehet támogatókat találni, akik sok mindent kifizetnek, ilyeneket önök bizonyára Budapesten is találnak majd, de semmi baj nincs, ha csekélyebb anyagi lehetőségeik vannak csak. Úgy az egész misszió közelebb is áll majd az emberekhez.

Az első, 2003-as bécsi városmisszióval kapcsolatos élményéről is beszélt Schönborn bíboros. A misszió valódi örömét hozta. A legfontosabb az a nap volt, amikor én magam először elmentem, hogy részt vegyek egy csoport fiatallal egy bevásárlóközpont misszióján. Ez a lépés számomra igazi áttörés volt, s valamiképpen az egész egyházmegye számára is: hogy a püspök elmegy karácsonyi előkészületként a plázába a fiatalokkal s egy élő betlehemmel, és szóba elegyedik az emberekkel, kéri őket, hogy mondják el az imaszándékukat, a Szentírás szövegéből kis idézetet ad nekik, stb. Nos, az utcákon vagy köztereken folytatott misszió módszereinek átélése számomra meghatározó pillanat volt. S úgy vélem, ez volt az a tapasztalat, amit Szent Pál is átélt, amikor kiállt az athéni agórára, és beszélni kezdett az emberekhez. Magamtól nem vágtam volna bele, de a világiak valósággal belerángattak, s ez gyökeresen megváltoztatta az evangelizációhoz való hozzáállásomat.

A városmisszió zárónapján a plébániák közösségei négy kijelölt találkozópontról indulva a négy égtáj felől érkeztek énekelve-imádkozva-beszélgetve a Szent Mihály- és Gudule-katedrális előtti térre, hogy ott meghallgassák Godfried Daneels bíboros miszszióba küldő zárszavát. A menetben megláttam a belgiumi Emmánuel közösség felelősét, aki a nemzetközi szervező csapat tagja volt.

Most rajtatok a sor - mondta nekem mosolyogva -, de számíthattok az imánkra és a segítségünkre! A budapesti plébániáknak érdemes lenne fölvenniük a kapcsolatot egy-egy francia, osztrák, portugál vagy belga plébániával már most, a visszatérésetek után, hogy a tapasztalataikkal, ötleteikkel segítsék a magyar "testvérplébánia" felkészülését, és a missziós héten már "ismerősként" vehessenek részt a budapesti programokon, ne csak érdeklődő kívülállóként, hanem részt vevő testvérként. Megérkezve úti célunkhoz, együtt hallgattuk a belga főváros főpásztorának beszédét, aki többek között ezekkel a szavakkal indította haza hallgatóit:

Jó utat, Brüsszel városa! Isten lakjék a falaid között! Légy méltó a találkozó mottójához: "gyertek és lássátok", méghozzá azzal, hogy gondoskodsz arról, hogy valóban legyen mit látnia annak, aki eljön. Imádságos várossá kell válnunk. Isten imádkozó plébániákat akar. A szentmisék során is növekedjetek az imádságban! Az életet az Eucharisztia táplálja. Szeretném, ha Brüsszel a szentségimádás városává is válna.

A szentségimádás Budapesten is a városmisszió fontos hajtóereje lesz. Erdő Péter bíboros, miután átvette a belgiumi missziós keresztet formázó szentségtartót, a mintegy nyolcvanfős magyar küldöttséggel rögtön megosztotta szándékát: tizenkét plébániát fog végigjárni ez a monstrancia, hogy az Oltáriszentség előtti imádságba ágyazódhassék minden egyéb előkészületi munka.

Madocsai Bea

Fotó: Kálmán Antal

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu