A pannonhalmi diák

Megszentelt földön, Pannonhalmán járunk. Szent Márton hegyén fullasztó hőségben hallgatjuk idegenvezetőnket, egy harmadéves diákot, aki alig fiatalabb társainak mesél tanárokat meghazudtoló ismeretanyaggal birtokában a főapátság történetéről, a bencés rendről, szokásokról, hagyományokról. Fokozatosan fedi fel a titkot, az "ora et labora" mögötti tartalmat, a Szent Benedek regulája alapján szervezett szerzetesi élet mindennapjait. Közben pedig évszázadokat utazunk vissza az időben. Igaz, már az első percekben, a modern fogadóépületben vetített, lírai hangú filmet megtekintvén ráhangolódhattunk a nem mindennapi élményre.

Miközben figyelünk a kék inges, csupa mosoly srácra, az elénk táruló panoráma is rabul ejt valamennyiünket. Mélységek és magasságok próbálnak visszazökkenteni a jelenbe. Odalenn, apró házaival a hosszan elterülő kisváros, idefenn égbe törő tornyával Isten hajléka. És Isten szolgálói, akik Európa fővédőszentjének intelmei szerint élik a XXI. század valóságát. Tanítanak, kutatnak, publikálnak, több mint háromszázezer kötetes könyvtárat, levéltárat tartanak fenn, gimnáziumot, kollégiumot működtetnek, gregoriánt énekelnek a kórusban, turistákat fogadnak, gondoskodnak agg szerzetestársaikról, levendulát, szőlőt termesztenek, s jóféle bort és gyomorkeserűt készítenek.

Imádkoznak és evangelizálnak. Szüntelenül. Úgy, ahogy eleik tették, akik ugyancsak sokat rótták a természettel együtt élő monostor útjait, s koptatták e fenséges templom köveit, amelyek II. János Pál pápa lépte nyomát is őrzik...

Mi is belépünk az ódon falak közé, térdet hajtunk és letelepszünk a padokra, hogy elmondjunk egy csöndes fohászt, aztán újra élvezettel hallgatjuk a pannonhalmi diákot. Kérdések sorjáznak, ő pedig mindvégig állja a sarat. Beszél a cellákról - vannak olyan gyerekek, akik nincsenek még teljesen tisztában e fogalommal, hiszen rögtön a börtöncella jut eszükbe -, aztán a kerengőről, a restaurálási munkálatokról, a freskókról, valamint a monostor több mint ezeréves históriájáról is szó esik.

Meg arról, hogy jó itt lenni. Remekül érzi magát diákként; még akkor is, ha szigorú rend szerint zajlik a gimnáziumi oktatás, és a tanév során nem mehetnek haza hetente a családjukhoz. Dicséri a szerzetes tanárokat, de a világiakat is, s az ember azt hinné, maga is szerzetesi életre vágyik. Vagy legalábbis történelemtanárnak, netán művészettörténésznek készül.

Válasza azonban, merthogy ezt is firtatták a kaposvári diákok, eloszlatja a kételyeket: elektromérnök szeretne lenni.

Ahogy figyelem szavait, csodálom mondatfűzését, spontán kérdésekre adott feleleteit, rendkívüli tájékozottságát, nyitottságát, talpraesettségét, s a belőle sugárzó harmóniát, óhatatlanul is eltöprengek azon, vajon mit csinálnak most a kortársai. Azok a fiatalok, akik nem érzik-élvezik a hit titkát, mert szüleiket, nagyszüleiket is kalodába zárta és mesterségesen eltávolította a vallásgyakorlástól, a szabad véleménynyilvánítástól egy kegyetlen kor, most pedig nincs, aki felnyissa a szemüket, mert tudatosan távol akarják tartani őket a templomtól, az egyháztól, az igazságtól...

Nem próbálkozom a válaszadással, mert nem akarom keserűséggel fűszerezni az "itt és most" önfeledt örömét. Különben is: tiszta tekintetű diák idegenvezetőnk bebizonyította, hogy a mágneses mezőn, az elektromosságon kívül - mert vélhetően ezen a területen kamatoztatja majd tudását, tehetségét - rendkívül fontosnak tartja az általános műveltség megszerzését is, amelynek jelentős hányadát alkotják ősi keresztény kincseink, szakrális építészeti értékeink. Erre azonban szülein kívül életükkel, példájukkal, bölcsességükkel felhívták a figyelmét a pannonhalmi tanárok is, csakúgy, mint arra: akkor teljes a világ és működik a kegyelem, ha természetessé lesz a természetfölötti.

A pannonhalmi diák szemében ott ragyogott Isten mosolya, és örökre fogó tintaként szívébe is mélyen beleíródott a szeretet, a jókedv és az alázat.

Lőrincz Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu