Valami elveszett

Raszkolnyikov Rómában

Október közepétől rendezték meg a budapesti Puskin moziban a III. Közép-Európai Olasz Filmfesztivált. Milyen is ma az olasz film Fellini és Pasolini, a nagy elődök és mesterek földjén? A mintegy két héten át tartó bemutatók minden este igazi csemegékkel várták az érdeklődőket.

Az ismertetők alapján is a legérdekesebbnek talán egy első rendezés, Andrea Bolognini alkotása ígérkezett. A fiatal rendező Raul, a gyilkolás joga címmel Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését gondolta újra. A történet cselekményét Oroszországból áthelyezte Itáliába, idejét a XIX. századból 1935-re, a "Führer"látogatásának idejére.

A közép- vagy kelet-európai nézőben amellett, hogy kíváncsisággal fordul egy ilyen alkotás felé, kételyek is megfogalmazódnak. Az orosz lélek és az ortodoxia más "hangnemű", mint a nyugat-európai lélek és a katolicizmus. Talán nem alaptalanul merül fel a bizonytalan kérdés: vajon mit kezd egy fiatal olasz filmrendező ezzel a különbséggel?

A problémát valóban aktualizálta, hogy a történetet más időbe helyezte a rendező. Hiszen Dosztojevszkij és Napóleon ideje óta a lényeget tekintve nem sok minden változott. A cselekmény szabadon áttehető Hitler és Mussolini idejére, de akár 2005-re is. Az eszmék és nemzetek nevében elkövetett gyilkosság világunk része ma is. Hétköznapi életünk történéseinek szintjén pedig talán mindannyiunknak van egy uzsorása, aki a hadvezérekhez képest ugyan kevésbé látványos módon, de ugyanolyan hatásosan gyilkolja életünket.

Szabad-e ölni? Szabad-e egy kártékony, gonosz embert megölni? Ez az egyik kérdés. Amikor az ember először, nagyon fiatalon találkozik Dosztojevszkij regényével, nem is érti a problémát. Megragadja a regény hangvétele, gyönyörködik az emelkedett végkifejletben, megsejt valamit az ortodox misztikából, az orosz vívódó lélek természetéről. S a kérdések közül azt, hogy van-e Isten, még éppen feltehető kérdésnek találja, de azt, hogy szabad-e ölni, bizonyára nem.

Hogy mindenki találkozik-e a maga uzsorásával, nem tudom. De aki szembe találja magát vele egyszer, annak hitét, istenképét, Istenbe vetett bizalmát is újra kell gondolnia. S olyan ponthoz ér el, ahol nem tanácsos sokáig időzni. S ahonnan vagy a tagadásba, vagy egy (újra) megtalált bizalom reményébe, de valahová el kell jutnia.

A film sajnálatos módon itt csúszott el, vagy szándékosan kerülte meg a kérdést. Az eddigi értelmezéshez nem adott hozzá semmit, viszont kisiklatta a történetet a Szonja-szerelemmeglehetősen érzelgős vakvágányára. A főhős ugyanis a lánnyal eltöltött éjszaka után adja fel magát a rendőrségen. De bűnbánatának nem vagyunk tanúi. A szerelem jelenik meg egyetlen erőként, mely arra készteti az elvből gyilkoló embert, hogy bűntettét bevallja. A szerelem ilyen jellegű motiváló ereje aligha hihető.

Valami elveszett. A szabad-e ölni kérdés mellett párhuzamosan fut, vagy futnia kell annak a kérdésnek: van-e Isten? S ha van, akkor vajon olyan Isten-e, aki a bűn ellenére is szeret? Akihez meg lehet térnünk. Akire nem csupán a saját életünket, de a hadvezérekét és uzsorásokét is rábízhatjuk. Hogy ez a kérdés teljességgel hiányzik a filmből, óriási űrt hagy maga után. Le lehet egyszerűsíteni a dolgot azzal, hogy a fiatal rendező bármennyire tehetséges, nem érti Dosztojevszkijt. A hitre vonatkozó pilléreket feleslegesnek találta a regényben, s a filmből alaposan el is tüntette azokat. Az is megeshet, hogy valóban csak ennyit akart: egy ilyen "alapanyagot" hollywoodi mintára készült filmmé csupaszítani.

De ez vajon egyedül Andrea Bolognini vaksága? Vagy ezt a fajta Bűn és bűnhődés-adaptációt tekinthetjük úgy is, mint korunk vakságának bizonyítékát? A transzcendens világra való teljes vakságunk tényét? Vagy valóban ennyire eltéved az orosz bátyuska a Tevere partján, ahol egy súlyos bűntett története, egy lélek borzalmas vívódása édeskés szerelmi románccá zsugorodik? De vajon az oroszok, legalább ők, értik-e még Dosztojevszkijt? S vajon mi, míg küzdünk saját uzsorásunkkal,vajon tudunk-e még figyelni arra, s értjük-e azt, amire az író mutat?

Mert igaz, hogy a regény a bűn és bűnhődés regénye. De ami tartja és magasra emeli, az valami más. S ha ezt a celluloidszalag ezúttal nem adta vissza, a vaskos könyv még mindig őrzi.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu