Szóljunk hozzánk!

Nem véletlen a kissé rendhagyó nyelvtan használata a címben. Jóllehet magam is azok közé tartozom - saját "felmérésem" szerint igen népes tábort alkotunk -, akik kritikusan fogadták a Magyar Katolikus Egyház plakátkampányait, mégis úgy gondolom, a legutóbbi, rövid és egyszerű felhívás, a Szólj hozzám! egészen találóra sikeredett. A mottó kiötlői talán nem is sejtették, micsoda mélysége van ennek a két szónak, jelesül a katolikus egyház saját belső kommunikációja vonatkozásában.

Történt pedig, nem is olyan rég, hogy a média területén tevékenykedő katolikus szakemberek gyűltek össze a Keresztény Közéleti Akadémia által szervezett konferenciára, ahol nemcsak a kommunikáció története és a megnyilatkozási lehetőségek széles skálájáról, hanem egy kicsit magunkról is beszélgettünk. Kik vagyunk? Ki az, aki kommunikál? Ki, mi az egyház? Ismerjük-e önmagunkat? Egymást? Aktuális-e az üzenetünk? El tudunk, el kell-e mondanunk mindent mindenkinek? Van-e kapcsolata különböző szervezeteinknek egymással? Mit gondolnak rólunk a világi médiumok munkatársai?

Merész kérdések, de itt az ideje beszélni róluk. Mondanom sem kell, sok kérdőjel maradt a résztvevőkben, meg úgy egyáltalán a levegőben, de - tudjuk jól - vannak szükséges, jótékony feszültségek. Áldásos esetben egész keresztény létünket evangelizációs feszültségben éljük le. "Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet" - szólt a régi sláger, s van benne valami...

Aktuálisnak, hitelesnek lenni kifelé csak úgy lehet, ha kellő önismerettel rendelkezünk - így tudjuk igazán magunkat adni, pontosabban azt, amink van. S az említett konferencia tapasztalataira építve bátran mondhatjuk, bőven van mit megismerni önmagunkból. Szóval úgy érdemes - újra - kezdeni a mindennapok misszióját, hogy beszélgetnünk kell minél többet egymással, házon belül.

Ha már az aktualitás ennyire előtérbe került, érdemes megemlítenünk, hogy ez azért nem is olyan komolytalan kihívás. A kétezer éves történelem a hagyomány minden megtartóereje mellett számos archaikus elemmel töltötte fel kifejezésmódunkat, szokásainkat, amit a ma embere már nemigen ért, sőt, nem is érdekli. Vajon észrevesszük-e, mi az, ami nekünk "tetszik", ezért fontos, de kifelé egész másként csapódik le, mint gondolnánk?

Más. Nagy feladat elé állít például egy újságírót, hogy hogyan írjon naprakész cikket valamely hetilapba a megjelenés előtt másfél, két héttel. Aki figyelemmel kíséri a világegyház történéseit, annak feltűnhetett, hogy az idei kommunikációs világnap üzenetét II. János Pál írta, jóllehet egy hónappal május elseje előtt már elhunyt. Mégis, amit ír, rendkívül aktuális: "A modern technológiák előzmények nélküli lehetőségekkel rendelkeznek a jó munkálásában, terjeszthetik a mi Jézus Krisztusban való megváltásunk igazságát, előmozdíthatják a harmóniát és a kiengesztelődést. (...) Sőt, a média roppant lehetőséggel bír, hogy előmozdítsa a békét és felépítse a párbeszéd hídjait a népek között, széttörve a gyűlölet, a megtorlás és az újfajta erőszak ördögi körét, amely ma annyira elterjedt."

Ha Jézusnak "sikerült" örök érvényű üzenetet ránk hagynia, ha II. János Pál tudott több hónappal előre naprakész gondolatokat papírra vetni, ráadásul még az újságírók sem képtelenek fejben, sokszor lélekben is előre dolgozni, akkor talán nekünk is sikerülhet kilépni önmagunkból, megnyílni embertársaink - szomszédaink, munkatársaink, rokonaink - felé. Kezdjük magunk közt, hívő testvéreink megszólításával, közös hitvallásunk "igeidejének" egyeztetésével. Szóljunk hozzánk!

Gégény István

Novemberi Szólj hozzá! rovatunk témája: Hétköznapi hősök, szentek

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu