Elfogadom. Tényleg?

(II. rész)

Két héttel ezelőtt barátainkról számoltam be ezeken a hasábokon, akiknek első gyermekükről kiderült, hogy Down-kóros, s azt ígértem, a történetük folytatódik még. Istennek legyen hála, hogy folytatódhat. Mert bár a kórház határozottan javasolta számukra a "terhesség megszakítását" (belegondolni is rettenetes, mit is jelent ez a hetedik hónapban), sok-sok órányi beszélgetés és rengeteg imádság után nemet tudtak mondani.

Nemet a kórház sugallatára, s igent az életre. Igent - de mégsem egészen igent. Levelükből legalábbis ez derült ki:

"Kedves Barátaink! Már korábban is gondolkoztunk azon, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnénk, milyen döntést tudnánk hozni, és úgy éreztük, hogy csak véglegeset... Ha az ember kétségbeesik, és emellett kellően tájékozatlan, igen rossz döntéseket tud hozni. Mi is így jártunk. Időpontot egyeztettünk, hétfő reggel vártak minket a kórházban. Szerencsére egy hétvége elég idő egy ekkora csodának. Barátaink unszolására elgondolkoztunk az örökbeadás lehetőségén. Több alapítványt és örökbeadással foglalkozó szervezetet is megkerestünk, és néhány óra múlva az egyik alapítványtól hívtak, azt mondták, hogy találtak egy sokgyermekes budapesti családot, akik szeretnének nevelésbe venni egy downos kicsit. A családot tegnap este meglátogattuk. A szülőkkel több mint egy órát beszélgettünk. Végtelenül szimpatikusak. Ők lesznek a gyermek nevelőszülei. Tegnap este óta sokkal több ember várja az érkezését, és imádkozik érte és értünk is. Imáitokat köszönjük, egy hatalmas csoda-csomag kerekedett belőle."

Valóban csodálatos eseményeknek voltunk tanúi: barátainknak sikerült megakadályozniuk egy gyermekgyilkosságot, és - Isten kegyelméből - néhány óra leforgása alatt nevelőszülőket találtak. Telhetetlenség azt mondani, hogy az eszményi megoldás az lett volna, ha képesek ők maguk elfogadni a gyermeküket? Nem tudom... Lehet, hogy telhetetlenség.

Ám a csoda-csomag tartogatott egyéb meglepetéseket is. A két héttel ezelőtti írás nyomán olvasói levél talált meg: egy házaspár írt.

"Fiunk Down-szindrómával született. Most húsz hónapos. A születése után kerültünk kapcsolatba a Down Alapítvánnyal és más Down-szindrómás gyermeket nevelő családokkal. Nagy segítséget jelentett számunkra a tőlük kapott szeretet és a szükséges jó tanácsok. A közkézen forgó információk általában csak az érme negatív oldaláról szólnak. Ez azért nagyon sajnálatos, mert egy kisgyermek sorsa múlik azon, hogy a szülei első ijedségükben hogyan reagálnak. Azt szokták mondani: a baj nem jár egyedül... Valóban nem, mert a Jóisten szeretete mindig ott van a bajban is, csak lehetőséget kell hagyni arra, hogy megnyilvánulhasson. Szívesen megosztjuk a Down-szindrómás kisbaba várásával, nevelésével kapcsolatos eddigi tapasztalatainkat."

A család felhatalmazott arra, hogy e-mail címüket és telefonszámukat közzétegyem: down@t-online.hu, illetve 06-30-213-8052. Örömmel tettem.

Hátha újabb csodák vannak készülőben...

Balázs István

bistvan.ujember@freemail.hu

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu