Erdő Péter bíboros

Kongresszusi útravaló

Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre - mondja Üdvözítőnk az átváltoztatás szavai után. Ezt cselekedjük mint közösség, ezt cselekedjük, amíg világ a világ. Az eucharisztia volt az a cselekmény, amely a keresztényeket a kezdet kezdetétől megkülönböztette környezetüktől. Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy a jeruzsálemi hívek a többiekkel együtt jártak a templomba imádkozni, de a kenyértörést házanként végezték. Ez csak Krisztus tanítványainak lakomája volt. Az eucharisztia az egyház közösségének alkotójaként jelenik meg, a keresztény ember teljes életének ez a forrása. Diocletianus császár keresztényüldözése során 304-ben a mai Tunézia területén elfogtak negyvenkilenc keresztényt, akik megszegték a császári tilalmat, és vasárnap az eucharisztia ünneplésére gyűltek egybe. Mikor a pogány proconsul megkérdezte őket, miért sértették meg a tilalmat, egyikük azt válaszolta: "Vasárnap nélkül - a vasárnapi eucharisztia nélkül - nem tudunk élni." Mindannyiukat kivégezték, de vértanúhaláluk mutatja, milyen elemi szükségünk van a vasárnapi szentmisére és a szentáldozásra.

Arra a szentáldozásra, melyhez egyházunkban csak olyan katolikus hívők járulhatnak, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak, súlyos bűneiktől szentségi gyónásban megtisztultak. A súlyos bűn pedig nemcsak az egész élet teljes és gyökeres szembefordulását jelenti Istennel, hanem az emberi élet minden komoly bűnét, amelyet az egyházi hagyomány ezzel a jelzővel illet. Aki tehát elkötelezi életét a rendszeres szentáldozás mellett, erkölcsileg tudatos életet kell hogy éljen. Küzdenie kell önzése, kevélysége, haragja és minden más bűne ellen, nem élhet tartósan olyan állapotban, ami Krisztus tanításával összeférhetetlen. Mert az eucharisztia fénye a mindennapok küzdelmének során járja át az életünket. Nem automatikusan, nem varázsütésre, hanem a nagylelkűség, a szeretet, az önfegyelem új és új döntései által. Ha azt mondjuk, hogy a mindenkire kiterjedő görcsös önzés a tehetetlenség és az önpusztítás csapdájába ránthat egy társadalmat, akkor azt is ki kell mondanunk, hogy a gyógyulást nemcsak nagy eseményektől, nemcsak másoktól kell várni, hanem a saját nagylelkű hétköznapi tetteinkkel kell elkezdeni.

De a szentségi Jézus köztünk marad. Mindig hozzá fordulhatunk imádásunkkal, szeretetünkkel, kéréseinkkel. Látogassuk a szentségi Jézust! Lépjünk közelségébe, és éljük át a Szentnek, Isten mérhetetlen fenségének kisugárzását, töltsön el minket közelében a bizalom, hogy nem vagyunk egyedül, hogy világunk sincs egyedül és magára hagyva, hanem átöleli a mindenható és irgalmas Isten gondviselése. Bárcsak minden templomunkban lehetőség volna rá, hogy az arra járó emberek betérjenek imádkozni és feltekintsenek a tabernákulumra, ahol az öröklámpa jelzi Krisztus isteni jelenlétét.

Kérjük a szentségi Jézust, legyen életünk forrása a szentmisében, erősítőnk szentségi jelenlétével, mindenható és irgalmas kísérője népünk életének. Áldása hozzon megújulást nemzetünknek. Magyarok Nagyaszszonya, Szent István király, könyörögjetek érettünk! Ámen.

(Részlet a nemzeti eucharisztikus kongresszus záró szentmiséjén tartott beszédből.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu