Három csóka

A Népligetben tucatnyi vagy még több csókapár fészkel. Sétálnak a gyepen, üldögélnek a fák ágain, közben sűrűn hallatják jellegzetes "csjek" hangjukat. A párok mindig együtt vannak, és életük végéig együtt is maradnak. Konrad Lorenz professzor, a Nobel-díjas viselkedéskutató, aki különösen sokat foglalkozott csókákkal, azt írja, hogy hím és tojó néha már öt hónaposan "eljegyzi" egymást. A csókák télen gyakran kis csapatokba verődnek, de alig szállnak le valahol, a párok nyomban egymáshoz tipegnek.

Legutóbb a Népligetben érdekes dolgot figyelhettem meg. Az egyik csókapár mellé egy harmadik, magányos madár társult. Mindenhová követte őket, és míg azok ketten egy ágon ülve szorosan összebújtak és csőrükkel gyengéden kurkászták egymást, ő egy közeli ágon ült és nézte őket. Nem volt tolakodó, nem volt erőszakos, inkább szomorúnak tűnt. Valami történhetett a párjával, és egyedül maradt. Láttam már a Ligetben héját: ez a szürke színű, kendermagos mellű ragadozó előszeretettel vadászik varjúfélékre. Váratlanul érkezik, villámgyorsan támad, és mire szegény csóka észbekapna, már a tűhegyes karmok között vergődik.

Persze lehet, hogy nem a héja volt, elvihette betegség is. Ami biztos, hogy tavaszra, amikor a költések kezdődnek, egyedül maradt. Facér madarat nem talált, kiválasztott hát egy párt, és hozzájuk csatlakozott. Azok nem sokat törődtek vele, keresztülnéztek rajta, úgy tettek, mintha nem is létezne. Egymással voltak elfoglalva, a kívülálló harmadikat szinte észre sem vették. Pedig szegény mindenképpen igyekezett felhívni magára a figyelmet. Körülrepülte őket, hol itt, hol ott ült le egy ágra, mindig a közelükben. Amikor pedig a hím udvarolni kezdett párjának, az pedig fej- és tarkótollait felborzolva, szárnyát és farkát rezegtetve fogadta a bókokat, először közeledni próbált, de nyomban utána mintha elszégyellte volna magát, odébb röppent. De világoskék szemeit egy pillanatra sem vette le róluk. Később a pár ahhoz a fához repült, ahol egy tág szájú odú sötétlik. Kedvelt csókatanya, minden tavasszal költenek benne. Egyikük bebújt a nyíláson, a másik a bejáratnál ült és figyelt. A csókáknál nincs külső ivari különbség, így csak feltételeztem, hogy a tojó volt az, amelyik eltűnt az üregben. De amikor a harmadik reménykedve, de kissé bátortalanul az odú előtt ülő madárhoz szállt volna, az finoman, de nagyon határozottan elutasította.

Néhány nappal később újra a Népligetben jártam. Valójában a csókák miatt mentem ki, kíváncsi voltam a fejleményekre. A pár már a fészekanyagot hordta ahhoz a bizonyos odúhoz, és egyikük éppen egy rongydarabbal vesződött, amely megakadt az üreg szélében. Rángatta, cibálta, de csak percek múlva tudta behúzni. Kerestem a harmadikat. Ott volt, egy magasabb ágon, és csőrében száraz galylyacskát tartott. Megvárta, amíg amaz újabb anyagért indul, aztán az odúhoz repült és bebújt az ágacskával együtt. Látszott rajta, hogy boldog. Sokáig matatott odabent, és amikor üres csőrrel kibújt, a pár, egyik jobbról, a másik balról, éppen az odúhoz érkezett. Azt hittem, most jön a haddelhadd, de semmi ilyesmi nem történt. A két madár, fészekanyaggal a csőrében egy közeli ágra ült és várt. Csak akkor szálltak az üreghez, amikor a harmadik elrepült. Ők nem néztek utána, de én igen. A gyepre szállt, és buzgón keresgélt az ott heverő száraz ágacskák között.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu