|
|
Százéves Mátételke neve
"Sine praeteritum futura nulla" - múlt nélkül nincs jövő -, e szavakkal kezdte és zárta helytörténeti összefoglalóját Piukovics Lajos nyugalmazott gimnáziumi tanár, Mátételke történetének kutatója azon a rendezvényen, amelyet az apró, Bács-Kiskun megyei település nevének századik évfordulója alkalmából rendezett a helyi önkormányzat. Az I. világháború előtt, majd az ötvenes években virágkorát élő, ma már csak hatszáztizenhét lelket számláló, elöregedő falu apraja-nagyja részt vett a nagy gonddal megszervezett augusztus 21-i falunapon, ahol Mityók János, a körzetet ellátó plébános megáldotta az ünnepi alkalomra elkészíttetett címert, a zászlót és az új kenyeret. Az őslakos bunyevác Piukovics-család címerét alapul véve Szent Mihály arkangyal, a falu védőszentje és a magvető földműves alakja került Mátételke új jelképére. A török dúlás után újratelepített helységet először 1651-ben említi egy okirat: akkor még Matheovicsnak, vagy ahogy még ma is hallani, Matovicsnak nevezték a községet, majd egy XIX. század végi törvény értelmében 1904-ben Mátételkére keresztelték. A nagy munkanélküliséggel küzdő, sok megözvegyült, idős ember otthonául szolgáló településen különösen nagy jelentőségű, hogy a falu önazonosság-tudatának erősítésére sikerült a közösségi összefogás e szép példáját felmutatni. A jövőben helytörténeti kiadvány megjelentetését tervezik, amelyhez az 1936-ban épített Szent Mihály- templom irattára szolgál bőséges információval. G. A. A.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||