Zeng a harang hívó szóval

Templomaink megszokott hanghordozóit ritkán láthatjuk közelről, vagy ha mégis, tornyokat kell másznunk érte. Most majdnem harminc harangot nézhetünk meg közelről a budavári Örökség Galéria kiállításán, a Táncsics utca 1. szám alatt.

Kezdetben csak a kolostorok használták a harangot a közös alkalmak jelzésére, de már a VII. századtól pápai rendelet írta elő szélesebb körű alkalmazását a mindennapi élet megkönnyítésére. Nemcsak imára hívta a híveket napjában hétszer, de jelzett minden fontosabb közösségi eseményt, rangos látogató érkezését, városi tanácskozást, még a kivégzéseket is. Elsiratta a halottakat, figyelmeztette az élőket a veszedelmekre, és még a fellegeket és a villámokat is elriasztotta.

A templomba járó emberek őrizték, vigyázták, a török időkben föld és víz alá rejtették. A világháborúk alatt a harangok osztoztak a katonák sorsában: a pesti Bazilikában úgy mondták az akkori hívek az elvitt harang helyére mutatva, hogy "bevonult az Öreg". De a "Nagyasszonyt" már nem engedték, kérvényt írtak a királynak, hogy ez a szép csengésű harang velük maradhasson. Ebben a templomban van az ország legnehezebb harangja, a "Szent István". 9250 kilogramm súlyával eltörpül a világ legnagyobb, 200 000 kilogramm súlyú, barokk harangja mellett, amelyet Moszkvában őriznek.

A kiállításon látható legrégebbi harangunk, a Szent István korát idéző, csolnoki "méhkas", amely Európa legrégebbi megszólaltatható harangja. Megelevenedik a kiállításon a harangok születése, lakhelye, halála és föltámadása. A legérdekesebb halott harang a régi városháza templomtornyából való, 1874-ben készült, amikor a fővárosi címer mellé még Szűz Mária és Szent Erzsébet képe is fölkerült. A legszebb feltámadás hírnöke pedig a Margit-szigeti kolostoré volt: ötszáz évig pihent a föld alatt, hogy a XX. század elején újra megkongassák, és aztán túlélje mindkét világháborút.

K.G.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu