Szigorú tekintetű orgonaépítő

Százhetven éve született Angster József

Beethoven és Klebelsberg Kunó mellől néz rám naponta az íróasztalom fölötti falról egy férfiú: Angster József. Rájuk mutat föl Szent Péter kicsinyített szobormása a bazilikából. Eléggé jó körben töltöm tehát az időt most is, amikor ezeket a sorokat kopogom le. A kősziklát, a zeneszerzőt és a kultuszminisztert tán nem kell bemutatnom, s megmagyarázni is fölösleges volna, miért látszott helyesnek a közelükben lennem. A rám a többieknél sokkal szigorúbban tekintő, szakállas orgonaépítő mesterről azonban újdonsült vendégeim rendre kérdezősködni kezdenek, ki is légyen az úr azon a régi metszeten, s hogyan került a jeles társaságba?

- Angster József - szoktam röviden válaszolni, és lesem a hatást. Bizony többen nem tudják, mint igen, hogy kit is kell tisztelniük ebben a határozott tekintetű férfiban. Akkor elkezdek mesélni. Mint most is...

Dédimama sokszor beszélt róla. Leginkább az a történet maradt meg bennem, amely az orgonagyári ebédekről szólt, ahol egy nagy, hosszú asztalnál együtt ült le délben a család az alkalmazottakkal, s mindenkit, még a legkisebb inast is az Angster-lányok - dédimama és testvérei - szolgáltak ki. Mindenki addig ehetett, amíg a családfő, a gyártulajdonos befejezvén ebédjét, az asztalra nem koppantotta a villát és a kést. Hanem vigyázott rá, hogy lassan, komótosan költse el az étket, ne kelljen az asztal végén ülőknek idő előtt befejezvén a falatozást éhen maradniuk.

Egyszerű, hétköznapi mese ez. De ahogyan a csepp mutatja a tengert, úgy árulkodik az akkor abban a családban, abban az orgonaépítő műhelyben uralkodó gondolkodásmódról, emberi tartásról és az egymás iránti szeretetről.

A fentiekből kiderül: Angster József az ükapám. De képe valószínűleg akkor is ott volna az asztalom fölött, ha semmiféle vérségi kapcsolat sem kötne az éppen százhetven éve, 1834 júliusának hetedik napján született kácsfalusi (ma: Jagodnyak, Szerbiához csatolva) férfiúhoz.

A magyarországi német telepesek ivadéka, Angster József ugyanis a legjelesebb magyarok sorába tartozik. Egy ideje kezdünk újra emlékezni rá, korábban több mint negyven évig ez tilalmas volt, ezért maradt ki a pécsi orgonaépítő sok generáció tudatából.

Vaskos naplóját idősebb korában, gyermekei kérésére fordította le magyarra, az új kézirat elejére ezt jegyezte föl: "Mint magyar: gyermek vagyok, mint író: iskolázatlan öreg." Nem a nyilvánosságnak szánt szerénykedés volt ez, hanem az ezernyolcszázas és -kilencszázas évek fordulójának - mai szóhasználattal élve - befutott embereire (legalábbis többségükre) jellemző mértéktartásról tanúskodik e mottó.

Abban a naplóban egy nagyszerű életút leírása lakozik. A kivételes tehetségű eszéki asztaloslegény, vándortarisznyát kanyarítva nyakába, bejárta a fél világot. Párizsban a kor legkiválóbb orgonagyárában, Aristide Cavaillé-Coll üzemében tanulta meg a mesterség fortélyait. Ott erősen marasztalták, fényes előmeneteli lehetőséggel kecsegtették, de ő a nyugati gazdagság helyett a hazát választotta, s - jórészt gyalogszerrel - visszatért Magyarországra, ahol azután ipart teremtett, sok embernek munkát adott, és világszínvonalúvá tette a hangszerek királynőjének Kárpát-medencei építését.

Eszéken tervezte megalapítani üzemét, de - szinte a véletlen folytán - az első jelentős megrendelést Pécsről, a zsidó hitközségtől kapta, ott, az új zsinagógában épült meg az első Angster-orgona, így lett a világlátott mester pécsi polgár. Azután se szeri se száma az általa, majd fiai és utóbb unokái által vezetett gyárból kikerült orgonáknak. Angster-műremek szól a budapesti Szent István-bazilikában, a Zeneakadémián, a kassai székesegyházban, a pécsi bazilikában, a szegedi Fogadalmi templomban, Kolozsvárott, a Magyar utcai református templomban... - képtelenség volna mindet fölsorolni.

Pécs rengeteget köszönhet a mélyen vallásos, adakozni mindig kész Angster Józsefnek és utódainak. 1945 után a "hála": a családot meghurcolták, tagjait koncepciós perbe fogták... A gyárat elkommunizálták, a nemes faanyagot elherdálták, az értékes fémeket elkótyavetyélték, az orgonaépítést beszüntették; "Nem kell klerikális-reakciós hangszer!" jelszóval.

Elmúlt. Immár szabad az emlékezés. Hajtsunk hát fejet Angster Józsefre gondolva!

Luthár Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu