 |
 |
 |
 |
2004.07.11
|
Szent Benedek,
Európa fő védőszentje |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Városépítők nyomában Kulturális terepszemle Miskolcon Kevés településünknek van olyan háttere, mint amilyet a Bükk bársonyerdős karéja ad. De a vasútállomásról is jól láthatók a falanszter-hangulatú óriás-lakótelepek és az elhagyott ipari létesítmények égnek meredő kéményei. A nehézipar egykori fellegvárát időközben sokan elhagyták, és a "hogyan tovább" kérdésre senki nem tudott felelni. Most mintha mégis kezdene újjáéledni, vonzóvá válni a karakterét kereső, folyamatosan formálódó nagyváros.
Fent, a "hegyre épült városrész"-en a jezsuiták sokat tesznek azért, hogy közösséget teremtsenek ott, ahol ugyan sokan élnek egymás mellett, többnyire mégis magányosak, gyökértelenek és reményt vesztettek az emberek. A belvárosban, Magyarország egyik legrégibb kőszínházában pedig évről évre egy lelkes csapat pezsegteti a kulturális életet: messze földről is Miskolcra vonzzák a komolyzene híveit. Itt is, ott is városépítés folyik tehát: fizikai, lelki, kulturális értelemben egyaránt. A nagyszerű panorámát feltáró kilátójáról híres Avas sűrűn beépített oldalán, a betonrengeteg közepén lelki erődítmény, kulturális és sportcentrum, varázskert a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium. A rend jelentős külföldi támogatással olyan épületegyüttest hozott itt létre, amely minden tekintetben ideális helyszíne a lelki élet gyakorlásának és a tanulásnak. Az Isteni Ige-plébániatemplomot 1992-ben vették birtokukba a hívek, a gimnázium pedig tíz esztendeje nyitotta meg kapuit a diákok előtt. E jubileum alkalmat adott arra, hogy P. Forrai Tamás jezsuitát egy kis számvetésre kérjük.
Az iskolaigazgató elmondta, hogy a plébánia és az iskola építésének terve már 1987-ben megfogalmazódott. A mintegy negyvenezer lelket számláló avasi lakótelep szívében felépült vöröstéglás komplexum a lelkipásztori és nevelési célok megvalósítását szolgálja. Az intézménynek kezdettől saját "lendülete" van, amellyel nem pusztán őrizni tudja a keresztény értékrendre, a Szent Ignác-i lelkiségre épülő programját, hanem az elmúlt évtized hektikus oktatáspolitikája ellenére ki is tudta bontakoztatni azt. A nevelési alapelveken ugyanis nem kellett változtatgatni, a lényegi elemek csak formálódtak vagy tovább kristályosodtak.
A felduzzasztott és meglehetősen heterogén lakótelepi környezetben - ahol az erőszakos betelepítéseknek és az ideológiai hadviselésnek köszönhetően elszáradtak a vallási, családi, gazdálkodási, polgári, kulturális gyökerek - másképpen kell megszólítani az embereket. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a két alapintézmény egymáshoz kapcsolásában nagy lehetőségek rejlenek. Páter Forrai persze tudja, hogy tíz esztendő tapasztalata még nagyon kevés a pontos értékeléshez, ráadásul ez idő alatt történt a "fizikai" építkezés, a struktúra kiépítése és a munkatársak toborzása is. A "kifelé forduláshoz" csak a közelmúltban tudtak erőket felszabadítani, pedig ez igen fontos, hiszen egy egyházi iskola könnyen izolálódhat. A "Fényiben" mindent megtesznek azért, hogy a helyiek ne úgy tekintsenek az épületre, mintha az egy megközelíthetetlen sziget lenne, amely csak az egyház kiváltságosait fogadja. Épp ezért a plébánia és a gimnázium mind jobban be akar kapcsolódni a lakótelepi közösség életébe, a város s - a kollégium által - a régió vérkeringésébe. Közösség/építés A nyitás egyik eszköze, hogy a diákok - alkalmi kulturális, illetve környezetrendezési feladatokon túl - állandó szociális szolgálatot vállalnak. A kilencedik évfolyamosok programjába két éve vezették be a szeretetszolgálat nevelési programját, amely valóságos "sikerágazattá" vált. Ennek keretében a gyerekek egy éven keresztül, legalább kéthetente a szeretetszolgálat céljára fordítják egy délutánjukat. A tanév elején, az elméleti bevezetést követően választhatnak, hol szeretnék tölteni a "gyakorlati időt". A fiatalok elsősorban az Avason és környékén látogatnak öregotthonokat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereit, gyerekkórházakat. Egyesek sérült gyerekekkel foglalkoznak, mások a családok átmeneti otthonát keresik fel, de olyanok is vannak, akik a környék iskoláiban korrepetálnak. A miskolci jezsuiták azonban nem elégedtek meg azzal, hogy pusztán pedagógiai és lelkipásztori küldetésük gyakorlásán keresztül hassanak környezetükre. Újabb nagyszabású terv megvalósításába fogtak az Avas élhetőbbé tétele érdekében, s ez a terv egy közösségi ház építéséről szól. A lakótelepen minimális a szórakozóhelyek száma, de egyéb rekreációs, sport-, kulturális és klubhelyiségeket, kávézókat befogadó épület sincs itt.
A gimnázium vezetése meghívta a Műegyetem építészmérnöki kara hallgatóinak egy csoportját és tanárukat - a jelenleg ösztöndíjjal hazánkban tartózkodó - Terrence Curryt. Az amerikai jezsuita szakember hazájában kidolgozott egy programot, hogy miként lehet egy épület tervezésébe bevonni a helyieket. Ennek megvalósítása érdekében Miskolcon is létrehoztak egy - különböző korosztályokból és társadalmi rétegekből verbuválódott - báziscsoportot, amelynek tagjai a város képviselőivel kiegészülve havonta találkoztak a fővárosi építészteammel, hogy az előzetesen kidolgozott menetrend alapján egyeztessenek. Terrence Curry sokat foglalkozott lepusztult amerikai belvárosok rehabilitációjával, és oktatja is, hogyan lehet azt eredményesen végrehajtani. Módszerének lényege, hogy közösségformálással ötvözi a közösségi funkciókat szolgáló térépítést. Ezzel lehetőség nyílik egy terület teljes (mentális és építészeti)rehabilitációjára. A jezsuiták jelentős háttérmunkát végeznek e program kapcsán, melyhez szeretnék megnyerni az önkormányzat támogatását. A tervet elsősorban európai uniós pályázati pénzekből lehetne megvalósítani. Helyszínként felmerült már az avasi kilátó zöld, erdős környéke vagy a gimnáziummal szemben lévő nagy, üres telek, de volt, aki a Miskolci Egyetem használaton kívüli hőközpontjának átépítését ajánlotta. A hegyre épült városrész remélhetően nemsokára újabb jelentős épületegyüttessel lesz gazdagabb, amelyre bizalommal, reménnyel tekinthetnek fel majd azok is, akik ma még esetleg leszegett fejjel járva-kelve, fásultan végzik mindennapi teendőiket az ingerszegény avasi házrengetegben. A Szinva menti Salzburgban A már négyéves és egyre nagyobb hírnévnek örvendő nemzetközi operafesztivál utolsó napjai. A főutca fölé kifeszített vásznon Bartók arcképe mellett most Csajkovszkij portréja tekint az alant járókra. Idén már a századelőt idéző kandeláberek sora díszíti a jobb sorsra érdemes, de így is hangulatos sétálóutcát. A belvárosban egymáshoz közel találjuk Miskolc legértékesebb - többségükben felújításra váró - egyházi műemlékeit: az avasi gótikus református istenházát, a Giovanni Battista Carlone tervezte minorita és Mindszenti-templomot, az evangélikus templomot Székely Bertalan főoltárképével, Christian Friedrich Ludwig Förser romantikus stílusú zsinagógáját, valamint az osztrák Anton Kuchelmeister és az ukrán Fedoszij Janinka festette, európai hírű ikonosztázával az ortodox templomot.
A Bartók+... Nemzetközi Operafesztivál központi eseményei Thália templomában, a Nemzeti Színházban, illetve a hozzá csatlakozó Nyári Színházban és Játékszínben zajlanak, ugyanakkor a koncertek, dalestek egy részének éppen a fent említett szent épületek egyike-másika ad helyet. A fesztivál szervezőinek köszönhetően a reprezentatív helyszínek biztosításáért "cserében" a közeljövőben jótékonysági hangverseny is lesz az egyházi műemlékek javára. Ez is igazolja a fesztivál jelmondatát, mely szerint "a zene várost épít". Akárcsak a Miskolc fejlesztését célzó távlati elképzelések, melyek sorában szerepel például a diósgyőri vasgyár régi ipari csarnokának átalakítása nagyszabású produkciók bemutatására alkalmas létesítménynyé. Ikonok előtt, színfalak mögött... Az idei fesztivál - számos "sokat hallott" vendég egybehangzó véleménye szerint - legkiemelkedőbb eseménye, a Puskin elbeszélése nyomán született Pikk dáma című Csajkovszkij-opera előadása igazi ünnepléssel zárult. A lelkes nézők helyükről felállva tapsoltak, bravóztak a külföldi és hazai művészeknek, akik azon az estén a világ legrangosabb operaházainak jobb napjait idézték meg énekükkel és játékukkal. A grófnő "kis", de annál jelentősebb szerepében az elmúlt évtizedek legendás orosz énekesnőjét, Jelena Obrazcovát hallhattuk-láthattuk, aki a koncertszerű előadás dacára is teljes értékű színpadi alakítással ajándékozta meg a közönséget, amely a művész játékát hosszas, tomboló tetszésnyilvánítással viszonozta. Obrazcova sugárzó jelenléte másnap délelőtt is elvarázsolta az érdeklődőket, amikor a művésznő előadást tartott a zeneszerzőről. Nem is előadás volt ez, hanem közvetlen hangú, személyes vallomás: "Csak Pjotr Iljicsként emlegetjük otthon, mint egy családtagot." Majd Obrazcova az énekművészet és a belső élet egymásba hajlásának titkába is beavatta hallgatóit: "Csajkovszkij rendkívül érzékeny, sérülékeny, magányos ember volt, moszkvai háza is szomorúságot áraszt, csakúgy mint az általa komponált románcok... Minél több tragédiát éltem át, minél több szenvedésen mentem keresztül, annál közelebb került hozzám Csajkovszkij zenéje." Aztán Lilit Grigorian örmény énekesnő adott elő három Csajkovszkij-dalt, melyekhez Obrazcova - akár egy mesterkurzuson - hozzáfűzte saját elképzelését arról, hogy ő miként keltené életre e románcokat. A művészet szuggesztív megjelenítő ereje ragadott minket magával, amint a hatvanhét esztendős Obrazcova egy-egy dalrészleten bemutatva maga is megajándékozott bennünket mindazzal, ami lelkéből e művek, érzelmek szavára kitárulkozik. Csakugyan egy fiatal lányka szerelmes dalolását hallhattuk, aztán a szerelem himnuszának hangjait - ugyanannak a dalnak kétféle befejezésével. A szív bőségéből énekel az ember - gondolhatnánk tovább élményeink nyomán az evangéliumi mondatot, de a hit szavát nem kell amúgy beletuszkolnunk beszámolónkba, hiszen Obrazcova derűsen mosolygós vallomása egyértelmű: "Életünknek kezdete és vége van, és Isten úgy rendelte, hogy e végre felkészüljünk, s mi nem akarunk ennek ellenállni."
Az előadás ihletett légköréből egyenesen a közeli Szentháromság ortodox templomba tartottunk, ahol - "műsoron kívül" - az orosz és az örmény énekesnőt láthattuk viszont az ikonosztáz előtt s a II. Katalin cárnő által ajándékozott Kazáni Fekete Mária ikonja közelében állva, ahol - a rajtunk kívül csaknem üres templom csendjében - utóbbi nemzete egy ősi egyházi énekét imádkozta el. Csak úgy. Méltó befejezése lett ez e délelőttnek, melynek meg nem hirdetett, mégis fő témája a spiritualitás és a művészet találkozása volt. Olykor-olykor adatik meg ilyen lelki élmény a befogadó ember számára. Pallós Tamás-Szigeti László Fotó: Pallós, Kovács Tibor (ikonosztáz)
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
