Emlékezés Szigeti Endrére

Az évtizedek múlása egyre vonzóbb aranyfonállal szövi át az Új Ember első nemzedékének múltját, mindennapi életét, s benne az értékes munkatársak nemes emlékét. Harminc évvel ezelőtt (1974. július 15-én) hunyt el ennek a kiváló generációnak bizonyára a legszelídebb lelkületű, enciklopédikus tudású személyisége: Szigeti Endre.

Szigeti 1945 előtt már a keresztény szellemiségű sajtó ismert és hasznos publicistája volt. A második világháború során katonai szolgálatot teljesített, majd a vesztett háború utáni idegen megszállás és vörös terror alatt, az első években szilenciumra ítélték - kellő indok nélkül és igazságtalanul. Szigeti az 1945-ös fordulatot megelőzően sem követett el semmit, kivéve azt, hogy híven szolgálta a keresztény magyar közélet és kultúra ügyét, s értékes publikációkkal gazdagította a nemzetet. Az eltiltott újságíró 1945 után a frissen meginduló Új Ember munkatársa lett, s az első időszakban Csécsényi András álnéven jelentethette meg írásait. Később feloldották a méltatlan eltiltást, s ettől kezdve saját nevén is publikálhatott. Működési területe rendkívül széles körűnek bizonyult: a természettudományok és a filozófia témakörében éppoly szakszerű írásokkal jelentkezett, mint az irodalom, az esztétika, az archeológia vagy a művészettörténet terén. Elmélyült tárgyi tudása, világos gondolatmenete, hajlékony stílusa és közérthetősége közismert volt a szakmabeliek és az olvasók körében.

S maga az ember? Ha elképzelhető angyali jóságú és kisugárzású férfiú a hazai sajtó világában, Szigeti Endre minden bizonnyal annak számított. Megértő természete, jóindulata, embert tisztelő magatartása mellett mélyen hívő keresztény lelkülettel áldotta meg a Teremtő.

Több alkalommal tanúja lehettem törhetetlen türelmének és emberszeretetének. Nem is föltételezte embertársairól, hogy rosszak lehetnek. Egy közös riportúton - amelyet egy szép, de hosszadalmas hajóút is tarkított - megtapasztalhattam, hogy a legádázabb szándékú személyekből is ki tudta hozni a jobbat, az elfogadhatót. Meggyőző érvekkel, s főképp a krisztusi szeretet spontán gyakorlásával harmonikus világot teremtett maga körül.

Nem egy munkatársa, rokona vagy barátja ott lehetett betegágyánál, a kórházi időszak végső szakaszában. Szigeti Endre barátságos mosolya, figyelmessége ott és akkor sem lanyhult, azokban az embert próbáló, súlyos órákban. Segítette, és ha kellett, vigasztalta nagybeteg társait; az orvosok és az ápolónők mint élményt nyújtó, kivételes beteget emlegették jóval halála után is.

Ma már túl lenne századik születésnapján, és harminc éve, hogy ez a humanista újságíró megtért Istenéhez. Ahhoz a legfőbb Úrhoz, akit őszintén, tehetsége legjavával, s mély hittel, reménnyel és szeretettel szolgált utolsó lélegzetvételéig.

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu