Homíliavázlat

A megtört ember - a megtört Krisztus

Jól ismerjük a betanult mondást: a másik ember maga Krisztus. Mégis sokszor elfeledjük. Naponta megismétlődik, hogy elmegyünk - papként, levitaként - a ránkszoruló ember mellett. Bőségesen találunk kifogást, hogy miért nem lépünk oda a másikhoz: "mert sietnem kell..., mert részeg..., mert maga tehet róla..., mert mit fognak mások szólni... Uram, megértheted, hogy nem szeretem, nem segítek rajta, hisz olyan utálatos..." A válasz azonban szigorú: "Nem értem meg. Meghaltam azért az emberért is..."

Minősítő matricákat ragasztunk egymásra, és ezzel mentesíteni igyekszünk magunkat.

Valaki épp otthon felejtette a bérletét, amikor ellenőrök szálltak fel a buszra. "Igazán figyelhettél volna jobban" - mondja egyik barátja megrovóan. "Nekem szintén bérletem van - mondja a másik -, azt nem adhatom oda." "Majd kimagyarázod valahogy..." - így a harmadik. Nem messze tőlük áll egy csavargóforma férfi, akitől hiába igyekeztek felszálláskor messzebb húzódni, mégis meghallhatott valamit a beszélgetésből, mert szó nélkül új jegyet kezelt, és a meglepetéstől elakadt szavú idegen kezébe nyomta azt. A kérdés ma is aktuális: Mit gondoltok, ki volt a bajbajutott igazi felebarátja?

Az Evangélium szerint Krisztus a végítéletkor nem társadalomban betöltött szerepünkről, diplomáink számáról fog érdeklődni, hanem hogy felismertük-e őt a másik emberben. Teréz anya jelesre vizsgázott, mert nemcsak beszélt a másokban élő Krisztusról, hanem meg is érintette őt abban a másik emberben: "Ezek az emberek úgy élnek, mint az állatok, azt akarom, hogy úgy haljanak meg, mint emberek." Egyszer egy turista Kalkuttában odalépett hozzá: "Egymillió dollárért sem tudnám azt tenni, amit maga tesz..." Teréz anya csendesen így válaszolt: "Annyiért én sem. Mi mindent Krisztusért teszünk, őt ismerjük fel a rászorulóban. Amit teszünk, az csepp a tengerben, de ha nem tennénk, az a csepp hiányozna..."

Teréz anyát és nővéreit s a hozzájuk hasonló közösségeket ma is a szemlélődés indítja mások felé. A napi szentségimádás és áldozás. Az Istennel való reggeli elindulás segít, hogy mindenben és mindenkiben őt keressem és találjam meg. Áldozásaim akkor hitelesek, ha utána elindulok a másik ember felé.

Nagy dolgokról álmodunk: hogy majd akkor ott én is segítenék... Vagy sajnálkozunk: az én életemben ilyen nagy dolgok nem történnek, én nem tehetek semmit. - Isten a valóságon keresztül szól hozzánk. Ő ölel át minket a valóság által. A szentek olyan emberek voltak, akik meg tudták csókolni a valóságot, a jelen pillanatot. Ebben a helyzetben vagy abban az emberben Isten emberré lett szeretetét ölelem meg, s így hagyom magamat is általa átölelni.

A megtört ember és a megtört Krisztus ugyanaz. Az irgalmas szamaritánus vasárnapján kérjük Urunktól, hogy szabadítson meg a bevett szokások hideg vaspántjaitól, melyek szorítják lüktető, eleven szívünket, és kérjük őt, hogy nyissa fel szemünket.

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu