Ave, ave, ave Mária...

Százhúsz magyar gyermekből és húsz felnőttből álló delegáció tíz éve, 1994. június 9-11-ig Nemzetközi gyermekzarándoklaton vehetett részt Fatimában Seregély István érsek vezetésével. A nyolc, tizenkét éves gyermekek társaságában érkezett utána hazánkba a fatimai szentély vándorszobra, amely előtt három hónapon keresztül, Magyarország számtalan templomában imádkozhattak a hívek. A Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegyét többek között a ma egyetemi hallgató Csizinszky Rita és Kálmán József képviselte, aki most Egerben készül a papi hivatásra. A ma már huszonkét éves fiatalok emlékeznek az egy évtizeddel ezelőtti eseményre.

A sok százezer magyar gyermek közül érezhettétek magatokat "kiválasztottaknak"...

Kálmán József: Mindannyian hittanosak, ministránsok voltunk, az egyházközség munkájából gyermekként kivettük a részünket. Ezt a "kiválasztottságot" igazán, Fatimában, a több tízezer fiatal zarándok között éreztem.

Csizinszki Rita: Nagyszerű volt, hogy olyan gyerekek is részt vettek a zarándoklaton, akiknek nehézséget jelenthetett volna eljutni egy ilyen utazásra.

A fatimai látnokok életkora (Jácinta 7, Ferenc 9, Lucia 10 éves volt a jelenés idejében) megegyezett a zarándoklaton résztvevő gyerekekével...

Cs. R. Sokat halottunk a történetükről. A gyerekek könynyen befogadó lelkületűek. Jó érzés volt tudni, hogy a Szűzanya hasonló korú gyerekeket részesített kegyelmében. Ez nagy hatással volt ránk.

Hogyan készültetek az utazásra? A zarándoklat nyilván mást jelent egy gyermek számára...

CS. R. Maga az utazás lehetősége töltöltött el nagy várakozással, egy jó kirándulásra készültünk. Igazából fel sem fogtuk akkor még a zarándoklat lényegét. Ismertük az utazás célját, lelkileg is készültünk a zarándoklatra, szüleim sok érdekes dolgot elmondtak a fatimai látnokokról.

K. L. Itthon buzgón utánanéztem könyvekből, mit lehet tudni Fatimáról, a Mária-jelenésekről. A repülőgépről jó érzés volt látni alattunk a Mont Blanc csúcsát, a tengert. Visszagondolva ezek a külső hatások lélekben előkészítettek a nagy élmény fogadására. Már akkor éreztük, különleges eseményben veszünk részt. Seregély István érsek atya folyamatosan a közelünkben volt, (később Pista bácsinak szólítottuk) tréfái bebizonyították, ért a gyerekek nyelvén. A jelenésekről szóló szemléletes beszámolójával, közös imavezetésével az utazás élményétől lassan a lényegre terelte a figyelmünket.

Melyek voltak a legmeghatározóbb élmények?

K. J. A három nap alatt többször megtapasztaltuk a megkülönböztetett figyelmet. Amenynyire az idő engedte, megismerkedhettünk a várossal. Másnap a több tízezer zarándokkal megtelt téren, a nagy melegben tartott tábori misén mi magyarok fedett helyen lehettünk, éjszaka pedig fáklyás körmeneten vettünk részt, közben a rózsafűzért imádkoztuk. Különleges érzéssel töltött el, hogy mellettünk más nyelven, de ugyanarra gondolva imádkoznak. Minden olyan békés volt.

CS. R. A mai napig őrzöm a Mária kezdőbetűjével, magyar nemzetiszínű szalaggal ellátott egyensapkát, kendőt, amit ott viseltünk. Végigjártuk a magyar keresztutat is, amely 3 km-en keresztül elvezetett ara a helyre, ahol a fatimai látnok gyerekek születtek. A keresztút végén pedig a Szent István-kápolnában misén vettünk részt.

Fatima atmoszférája, lelki élményei hogyan hatottak rátok?

K. J. Meglepő volt számomra, mennyire vallásosak ott az emberek, itthon ez nem érezhető annyira. Megdöbbentő volt az oltárig vezető lépcső, amelyen sokan térden csúszva tették meg az utat, az ott megtapasztalt hit mélysége a mai napig hatással van rám. Akkor persze nem fogalmazódott meg, de most a szemináriumban meghatározó élményként él bennem ez a kép.

A zarándoklat után a Mária- tisztelet erősödött bennem, és a közösség megtartó ereje.

CS. R. Az ottani imádságos légkör meglepő volt számomra, soha nem láttam annyi embert együtt imádkozni. Az "Ave, Ave, Ave Mária" dallama még most is a fülemben cseng. A gyermekkörmeneten négy pap vitte a Mária szobrot, köztük volt Antalóczi Lajos atya, akinek könyve jelent meg a Mária jelenésekről, s aki szintén velünk utazott.

Az útnak nemes küldetése volt. Nem köszöntetek el a Szűzanyától, hanem elhoztátok a vándorszobrot az itthoniaknak...

K. J. Soha nem érzett büszkeséggel töltött el a tudat, hogy a mi feladatunk volt a fatimai vándorszobor Magyarországra hozatala. Nagyon vigyáztunk rá egész úton. Amikor elhelyezték a templomunkban, többször elmentünk megnézni, és hogy imádkozzunk a szobor előtt.

CS. R. Budapestre érkezve a repülőtéren nagy tömeg fogadott, és sírtak az emberek. Emlékszem, amikor nagyszüleim falujába, Rakamazra vitték a szobrot, nagyon büszke voltam. Zarándoktársaim arca is határozottan él emlékezetemben, de azóta sem láttuk egymást. Jó lenne szervezni egy találkozót.

Kovács Ágnes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu