|
|
"Győzelemről énekeljen..." Népénekként megszerettük és énekeljük az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kogresszus himnuszát. Dallamának szerzője, Koudela Géza pap zeneszerző, az egyházzene tudós tanára talán nem is gondolta, hogy életművének, nevének emlékét leginkább ez teszi emlékezetessé. Koudela Géza hatvanöt éve hunyt el, fájdalmasan korán. 1894-ben Kalocsán látta meg a napvilágot, és 1917-ben történt pappá szentelése után, csak 1920-ban vált az Esztergomi Főegyházmegye papjává. Ekkor már az egyházi zene elkötelezett és tanult művelője volt. Nem meglepő, hogy pedagógus is. Hitoktatóként, majd a Szent Imre Kollégium prefektusaként, később a Központi Szeminárium énektanáraként nevelt az életre, az ének és a zene szeretetére. Rövid életének utolsó évtizedében az Egyetemi templom karnagya és a Zeneakadémia egyházzenei tanszékének tanára volt. Egyházi és világi kórusművei, dalai, A magyar muzsika könyve, ima- és énekeskönyve, valamint a Magyar Muzsika című folyóirat szerkesztői munkája mellett papként, karnagyként élhette meg az eucharisztikus kongresszus élményét, a XX. századi magyar katolikus ébredés összegző eseményét. "Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!" - visszhangozza himnusza a mindig időszerű fohászt. (rosdy)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||