A katolikus egyház és a pártállam

Szabó Csaba történész a múlt megismeréséről

Mi is az egyház, és vajon mire számíthat? Egy elszánt "szakértő", Rákosi Mátyás 1945. júniusi előadásában e kérdés megválaszolására is vállalkozott. A "dicsőséges" Vörös Hadsereg árnyékában Magyarországra vonuló emigráns, moszkovita kommunisták vezéregyénisége többek között a következőket mondta az egyházról a szovjet fővárosban, az SZK(b)P KB Nemzetközi Tájékoztatási Osztálya előtt: "Ez egy hatalmas szervezet. Mi elsősorban ez ellen harcolunk. (...) megpróbáljuk kissé tompítani a helyzet élét, de ők természetesen tisztában vannak vele, hogy mi ugyanúgy nem szeretjük őket, ahogyan ők sem szeretnek minket. A harc természetesen folytatódni fog, de mi nem félünk tőlük."

Ez a harc a végsőkig folytatódott. Erre is felhívta a figyelmet Szabó Csaba történész a pasaréti ferencesek közösségi házában március 28-án tartott előadásában. Vannak, akik a Kádár-rendszer elnyomásának "puhulásáról" beszélnek, s így próbálják barátságossá tenni annak képét. Ezzel szemben (az eszközök finomodásának dacára is) történelmi tény - mondta a kutató -, hogy az "egyházi reakció" megfékezése a kezdetektől egészen a rendszerváltozásig fokozott jelentőségű feladatnak számított. Mindig létezett olyan osztály, alosztály, csoport, amely kifejezetten a katolikus egyház ellenőrzésére rendeltetett.

A totalitárius diktatúrákra általában jellemző a társadalom mind teljesebb ellenőrzésének szervezett megalapozása és végrehajtása. Előadásában Szabó Csaba - az elmúlt évtizedekre vonatkozó levéltári kutatások tükrében - röviden összefoglalta ennek egyházi vonatkozásait.

Már 1945-től megkezdődött a kommunista hatalom kiépítése. A néhány ezer főnyi ateista párttagból rövid időn belül több százezres tömeg lett, amelyből sokan természetesen nem meggyőződésből, hanem például érdekből, karriervágyból vagy épp félelemből csatlakoztak a mozgalomhoz. E gomba módra való szaporodás a párt vezetői számára is gyanús lehetett, hiszen az új tagok ellenőrzése volt az - egyházakat is érintő - egyik fontos irányvonal. Ha a friss párttagok kerülték is a templomokat, vallásos rendezvényeket, családtagjaik, rokonaik nem minden esetben követték példájukat. A feltűnés elkerülése végett nem a lakóhelyükön, hanem más kerületben, településen járatták hittanra, bérmáltatták gyermekeiket vagy házasodtak. A párt éberségét azonban nehéz volt kijátszani. Tanulságos megismerni - mondja a történész - például a párttitkárok számára készült útmutatókat, amelyek eligazították őket, mire figyeljenek a tagokkal folytatott beszélgetéseik során. A Budapesti Pártbizottság Káderosztálya részletes kérdőívek alapján készített jelentést a kerületi és üzemi függetlenített funkcionáriusaik valláshoz való viszonyáról. Ez a belső ellenőrzés személyes beszélgetés, mások véleménye és családlátogatás alapján történt, amikor az elvtársak figyelmét nem kerülte el, hogy van-e a lakásban szentkép, kereszt vagy bármilyen kegytárgy. Ha valamelyik funkcionárius templomba járt, vagy gyerekeit templomba járatta, leváltották. Az ellenőrzést az egyszerű tagok sem kerülhették el. A vallás kérdésében "nevelniük" kellett házastársaikat, szüleiket. Ha nem volt hatásos az "agitáció", illetve a "nevelés", a párt még a különválást is helyeselte - vázolta a korabeli helyzetet Szabó Csaba.

E figyelem természetesen nemcsak a belső ellenőrzésre, hanem az egyházakra is kiterjedt. Részletes jelentések maradtak fenn propagandistáktól és szervezőtitkároktól, akik rendszeresen látogattak egy-egy templomot. Ők a higgadtnak vagy objektívnek éppen nem nevezhető jelentéseikben megjelenő cinikus megjegyzéseikkel talán meggyőződésüket akarták bizonyítani feletteseik előtt.

A rendőrség is részt vett az "egyházi reakció" elleni küzdelemben. A körmenetek engedélyeztetése (vagy épp szervezésük megnehezítése, bonyolítása), az egyházi rendezvények ellenőrzése is az ő hatáskörükbe tartozott. A főkapitányok részletes utasításai alapján született jelentések a hívek számát (korok és nemek szerinti csoportosításban) és az esemény lefolyását egyaránt tartalmazzák. Különös figyelemmel kísérték a halottak napi temetőlátogatásokat, és egyáltalán minden olyan egyházi megmozdulást, amely sok embert vonzott. Kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a politikai események (országgyűlési választások) idején zajló egyházi rendezvényeknek. Erre példa a budapesti rendőrkapitányság vezetőjének a kerületi kapitányságok elöljáróihoz küldött utasításából való idézet: "(1953) Május 10-én, a délelőtt folyamán a kerület területén lévő minden katolikus templomba rendeljen ki Vezető elvtárs - a megfelelő konspiráció betartása mellett, polgári ruhában - egy erre megfelelő elvtársat. A kirendelt elvtárs feladata, a körlevélhez esetleg fűzött papi beszéd és a hallgatóság magatartásának és hangulatának megfigyelése."

A rendőrség természetesen szorosan együttműködött az államvédelemmel, a helyi tanácsokkal és az Állami Egyházügyi Hivatallal is. Ez utóbbi 1951-es megalapításától kezdve egészen a rendszerváltozásig - a Minisztertanács felügyelete alatt - elsődleges szerepet játszott az egyházak "féken tartásában". Eljárhatott az ellenszegülő, "megbízhatatlan" papokkal szemben. Megvonhatta tőlük a kongruát, büntethetett, jutalmazhatott.

Az államvédelem által "tartott" ügynökök kérdése időről időre felüti a fejét a hazai közbeszédben. Nemigen lehet hallani viszont az övékhez hasonló jelentőségű "önkéntes" besúgók szerepéről a rendszer működtetésében. Sőt, míg a beépített ügynökök talán csak egy csoportról, szűkebb körről szállítottak információkat, addig az ÁEH jelentői akár több száz ember politikai és közhangulatát is tesztelhették. Betérdeltek a gyóntatószékekbe, hozzászóltak a mise előtti és utáni beszélgetésekhez. A híveket és a papokat egyaránt provokálták, hogy politikai "nyilatkozatokat" csikarjanak ki belőlük. Többnyire a tanácsok oktatási osztályának előadói, gyakran pedig civilek is vállalták e pártfeladatot, de papok is voltak a jelentők között.

Az államvédelem az egyházakkal szemben ugyanazokat a módszereket alkalmazta, amelyeket a "világiak" ellenőrzése során vetett be. Ezek közé tartozott többek között az ügynökök beszervezése, a levélellenőrzés, a telefonlehallgatás, illetve minden egyéb konspiratív, operatív eszköz. Előadásában Szabó Csaba fontosnak tartotta megjegyezni: a dokumentumok kutatható részéből ugyan kideríthető, ki működött együtt aktívan az államvédelemmel, ki volt ügynök, de ez a téma napjainkban inkább a figyelemelterelést szolgálja. Sokkal fontosabb kérdés - tette hozzá a történész - a rendszer működési mechanizmusának megismerése. Mindig a szemünk előtt kell tartanunk, hogy az 1945 utáni évtizedekben nem egyenlő erők álltak egymással szemben: az államhatalom emberei egy megalázott, térdre kényszerített egyházzal "tárgyaltak", mégis féltek tőle. A kutató hangsúlyozta: az egyház gyarló vagy túlzott kompromisszumokat kötő tagjai mellett szentjeiről, hitvallóiról, az ő példájukról sem szabad megfeledkeznünk. S közös múltunk lezárása, feldolgozása érdekében - történelmi, levéltári kutatások nyomán - szembe kell néznünk az évtizedekkel ezelőtti eseményekkel.

Ennek fontossága indította arra a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy az említett korszak jobb megismerése érdekében létrehozza a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítványt. A névadó a kommunisták börtöneiben leghosszabb ideig és legtovább, egészen 1977-ig raboskodó magyar pap, piarista szerzetes, aki hosszú éveken át maga is kutatta a pártállamban élő, meggyötört egyház történetét.

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu