Ötszáz éve született Xavéri Szent Ferenc

Keresd a templom tornyát!

A katolikus templom Nanjingban

Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ez a fölszólítás nem fenyegetés Szent Pál részéről, hanem a realitással való szembenézés. Aki nem hirdeti az evangéliumot, azaz az örömhírt az ember reményéről - és egyetlen esélyéről, a Jézus Krisztus-i megváltásról - az önmagára hozza a "jaj" baját. A misszió már az első keresztények idejében megindult. Sokan a misszió gondolatát egzotikus, távoli, trópusi tájakkal kötik össze. Néhány évszázada az európai civilizáció - s ezzel együtt a kereszténység - eljutott az addig ismeretlen földi tájakra: talán innen az azonosítás. Misszióra pedig mindenütt szükség van, ahol nem hallottak az örömhírről, vagy hamis kép él ezzel kapcsolatban. Így vált napjainkra missziós területté Magyarország is, aminek kicsiny, de figyelmeztető jele az is, hogy Indiából, Indonéziából, Afrikából, Brazíliából és máshonnan érkeznek hozzánk szerzetesek, illetve papok. Az egyik legnagyobb missziós szerzetes, Xavéri Szent Ferenc születésének ötszázadik évfordulójára emlékezünk idén. Az ő példája nyomán indulunk el...

Keresztút Dél-Amerikában

Ha valaki a baszk származású nemes ifjúnak, Francisco de Jassu y Javiernek, aki 1530-ban a párizsi egyetemen éppen magiszteri fokozatot szerzett, azt mondja, nevét évszázadokon át emlegetni fogják az egész világon, lelkének legérzékenyebb pontját érintette volna. Az 1506. április 7-én született Don Francisco ugyanis büszke ember volt, nagyra tartotta nemesi származását, és dicsőségre, megbecsülésre vágyott. S ez a nagyravágyó Francisco 1552-ben, távol a főúri kastélyoktól és az egyetemi előadótermektől, de még Európától is, San-Csaóban, egy kis sziklás szigeten, Kína partjai előtt halt meg, miközben szíve minden vágya az volt, hogy bejuthasson Kínába. Elhagyatottsága ellenére halálhíre hamarosan bejárta az egész akkori kultúrvilágot, és mindazok, akik hallották a hírt, szomorkodtak elvesztése miatt. A szomorúságba azonban annál több csodálat vegyült, minél inkább megismerték tetteit. Fél évszázad sem telt el, és Xavéri Ferencet V. Pál pápa boldoggá, XV. Gergely pápa 1622-ben szentté avatta. XIV. Benedek pápa 1748-ban India és az egész Távol-Kelet védőszentjévé tette. 1927-ben XI. Piusz pápa a földkerekség minden misszióját oltalmába ajánlotta.

Bármilyen nagyra törő tervei voltak is az ifjú magiszternek, erre nem számíthatott. Épp azzal lépett e dicsőség útjára, hogy Krisztus szavától szíven találva - "Mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a tulajdon lelkének kárát vallja?" - megtagadta minden földi vágyát, és honfitársa, Loyolai Ignác társaságához csatlakozott, aki erre a krisztusi mondásra oly sokszor figyelmeztette.

Ferenc 1534. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Ignáccal és öt hasonló gondolkodású társával együtt letette a szegénységi és tisztasági fogadalmat. Azt is megfogadták, hogy elzarándokolnak a Szentföldre, s 1536 telén útnak is indultak, hogy ez utóbbi fogadalmukat teljesítsék. Velencében tudomásul kellett azonban venniük, hogy a törökök a Szentföldre vezető utakat lezárták. Velencében 1537. június 27-én szentelték őket pappá, miközben a körülmények kedvezőbb alakulására várakoztak.

1538 novemberében ott térdeltek Krisztus földi helytartója előtt, akitől azt kérték, hadd változtassák meg fogadalmukat, vagyis a szentföldi zarándoklat vállalása helyett fogadalommal kötelezhessék magukat a pápa iránti tökéletes engedelmességre. Ignác, aki egykor katona volt, a "Jézus Társasága" nevet adta az új szerzetesrendnek. 1540 tavaszán III. Pál pápa a Társaságból két személyt Írországba, másik kettőt Portugál-Kelet-Indiába küldött. Az egyik testvér helyett, aki megbetegedett, Ignác Xavéri Ferencet irányította Indiába, aki a végén eljutott Kína kapujáig.

Horváth Levente budapesti gimnáziumi diák. A vélet- len (?) úgy hozta, hogy éppen most, amikor Xavéri Szent Ferencre emlékezünk, érkezett meg hozzám elektromos levele:

A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium tanulója vagyok, a 11. évfolyamot végeztem, s megadatott az a lehetőség, hogy egy évet külföldön tanulhatok! Mindenki Amerikába vagy Angliába vágyik, én Kínát, az egykori ,,mennyei birodalmat" választottam inkább egy külföldi alapítvány segítségével. 2005 augusztusa óta élek Kína volt fővárosában, Nanjingban. E hat millió lakosú város Sanghaitól nyugatra háromszáz kilométerre található. Nanjingban többféle vallás él, a leggyakoribb a buddhizmus, de látható itt iszlám minaret is, és persze jelen van a katolikus egyház is!

Már több hónapja voltam Kínában - ahol, mint tudjuk kétféle katolikus egyház van, a földalatti és az állami -, amikor rátaláltam a ,,hivatalos" katolikus egyház templomára. De ez sem ment könnyen! Érkezésem után nem sokkal megkértem egyik kínai barátomat, segítsen megkeresni a katolikus templomot Nanjingban, mert tudom, hogy van a városban. Iskolai barátom segített annak ellenére, hogy ő nem vallásos, soha nem járt még templomban, így nem tudhatta, hova visz. Bár az épület tetején kereszt volt, amikor beléptünk, s körülnéztem, azonnal megállapítottam, hogy ez nem katolikus templom. Képek, szobrok sehol, légkondicionálók annál inkább, oltár sehol, helyén egy ventillátor...

Ez nem katolikus templom - mondtam, s megpróbáltunk szóba elegyedni azzal a férfival, aki beengedett minket. Sokra nem mentünk, nem tudtam neki elmagyarázni, mit is várok, latin nyelvtudásommal pedig végképp nem mentem semmire. Végül úgy döntöttem, vasárnap eljövök, s akkor minden kiderül.

Vasárnap reggel nyolc órakor már tele volt a templom. Kilenc óráig énekeket gyakoroltak, majd megkezdődött a ,,mise", amit egy férfi és egy nő tartott, mindketten feketében, lila stólával, pedig aznap a liturgikus szín zöld volt az Adorémusom szerint. Hoszszas éneklés után a nő felolvasott a Szentírásból, majd a férfi egyórás prédikációt tartott, majd ismét a nő olvasott fel, s minden harmadik mondat után a hívek ,,Ámen"-t mondtak. 11 órakor fejeződött be a "mise" egy miatyánkkal, én pedig a három órás üldögélés alatt mindvégig meggyőződhettem arról, hogy ez nem katolikus, nem kínai-katolikus, hiszen nem volt evangélium, kenyértörés, áldoztatás! Szüleim azt mondták, talán nincs papjuk, ezért a lelkes hívek tartják a prédikációt. Lehet, mindenesetre nem mentem többet abba a templomba.

Teltek a hetek, tanítás után otthon a Magyarországról kapott Adorémust olvasgattam. Egyik nap a sok internetezés közben régi e-mailjeimet nézegettem, amikor olasz barátom leveléből - aki előző évben tanult Kínában - kiderült, hogy Nanjingban két templom van: az egyik a Szent Péter nevezetű, de az nem katolikus, a másik Szűz Máriának ajánlott, az katolikus, s a város központjában található. Másnap, tanítás után kerékpárra pattantam, elindultam felfedező körutamra. Mentem mindenfelé, de semmi. Szüleim mindig mondták, keresd a templom tornyát, így hát felnéztem, de körülöttem csak tíz emeletes épületek álltak, templom sehol. Végül mégis csak az első templomnál segítettek, ahol már jártam, elmagyarázták, hol találom meg az ,,én" templomomat.

Egyszer csak előbukkant egy nagynak nem mondható, sárga templom, torony nélkül az óriási épületek között. Bementem a kertjébe, majd a kivilágítatlan, sötét templomba lépve azonnal felfedeztem Jézus keresztútjának képeit a falakon. Ekkor már tudtam, jó helyen járok. Találtam egy kiírást, mely szerint hétköznap minden reggel hét órakor van szentmise, vasárnap hétkor, fél kilenckor és délután fél ötkor angol nyelvű! Vasárnap délután időben érkeztem, a bejárat előtt az utcán egy rendőrautó állt... A templomban az atya éppen gyóntatott, majd átöltözött a misére.

Most alaposabban szemügyre tudtam venni a templombelsőt: örömmel láttam, hogy mindenben ugyanolyan, mint egy hazai templom. Mintegy százan vettünk részt a szentmisén, ebből tízen-tizenöten külföldiek voltunk. A miséző papnak szép miseruhája volt, két idősebb kínai férfi volt a ministránsa. Az atya a mise elején végigment a hívek között, s mindenkit megáldott szenteltvízzel. A szertartáson minden úgy történt, ahogyan otthon: keresztvetés, szentlecke kínaiul, majd angolul, evangélium, prédikáció kínaiul, vártam egy angol összefoglalót, de ez sajnos elmaradt. A szentmisén az egyetlen különbség a ,,Béke veletek" után következett. Kínában nem kezet fognak a hívők, hanem mindenki hajlong mindenki felé... Végül áldoztatás következett.

Mise után vártam az atyát, hogy bemutatkozzam neki. Az egyik kínai hívő segített ebben. Az atya az első alkalommal kissé zárkózott volt.

Legközelebb hétköznap kerestem fel a templomot. Egy öreg, mosolygós nénike fogadott, azóta már tudom, hogy ő mindig ott van a bejáratnál, mint egy portás. Nem nagyon értette a kérdéseimet, ezért be akart vinni az atyához, de közben a korábban megismert apáca jött arra, s amikor meglátott, letette kerékpárját és beszélgetni kezdett velem. Kértem tőle leírást a templomról, s azonnal kaptam egy ismertetőt, melyben a Nanjinghez tartozó összes katolikus templom szerepelt. A városban csak ez az egy katolikus templom van, de a környéken még számos. Nanjingban kétezer, a tartományban tízezer hívő él.

Nanjingba 1603-ban érkezett az első külföldi pap, egy olasz lelkipászor, ő építette az első templomot. Őt egy francia pap követte, majd egymás után hét amerikai atya érkezett. 1864-ben ismét egy francia atya jött Nanjingba, és két év alatt, 1868-70 között felépítette a mostani, hatszáz négyzetméteres templomot.

A Mao Ce-Tung-féle kommunista kulturális forradalom idején a templomot bezárták, és csak 1981-ben nyithatta meg újra kapuit. 1981-től hét pap váltotta egymást, ugyanis Kínában három évente továbbhelyezik az atyákat. Thomas atya működésének ideje lassan lejár. 1994-ben szentelték pappá, működését a Nanjingtól két órára lévő templomban kezdte.

Most már egyre nyitottabbá vált az atya és a nővér is, megígérték, további könyveket keresnek nekem a kínai katolikus egyház történetéről, s ha kedvem van hozzá, szívesen elvisznek a többi templomba is. Megköszöntem, s viszonzásképpen egy nagy, XVI. Benedek pápa képet ajándékoztam nekik, amit otthonról kaptam postán. Azóta felfedeztem a templom mellett egy kis kegytárgyboltot, ahol ugyanúgy, mint Budapesten, mindent lehet kapni, rózsafűzért, szentképeket.

Az atya megajándékozott egy kínai kiadású katolikus bibliával, amit itt, Nanjingban nyomtattak. Nagy segítségemre van ez a kínai nyelv tanulásában, mert a szentírási részeket össze tudom vetni az aznapi Adorémus-beli szakaszokkal. Úgy érzem, a Gondviselés vezetett el ebbe a templomba!

Xavéri Szent Ferenccel a hajó 1541 áprilisában futott ki Lisszabon kikötőjéből. Ferenc nem sokkal előbb egy pápai iratot kapott, melyben a pápa a Távol-Kelet pápai legátusává nevezte ki. Az utazás tizenhárom hónapot vett igénybe, beleszámítva a Mozambikban töltött telet is. Ferenc 1542. május 6-án érkezett meg Goába.

Éppen az esős évszak utolsó hónapja volt, ezért nem indulhatott tovább, de az időt ott sem töltötte tétlenül. Hamar észrevette, hogy a portugál tengerészek, katonák, tisztviselők és kereskedők viselkedése nem sok becsületet szerzett a keresztény névnek. Ezért keresztet vett a kezébe, és azzal járta be a város negyedeit. Maga köré gyűjtötte a gyermekeket és a felnőtteket, katekizmusra tanította őket, prédikált nekik, gyóntatott, mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megkeresztelt, de lélekben elhanyagolt híveket élő hitre vezesse.

Szeptember végén újra hajóra szállt, még mielőtt társai Mozambikból utolérték volna. A Comorin-fok (az Indiai-félsziget legdélibb pontja) körül élő gyöngyhalászok közé ment, akik közül 1535 - 37 között mintegy húszezren megkeresztelkedtek, de jóformán semmi oktatásban nem részesültek. Ferenc megtanította nekik a katekizmust, védelmezte őket a portugál kereskedők ravaszságával szemben, vigasztalta és támogatta őket a muzulmánok rajtaütései alkalmával. Később hasonlóképpen segítette Travancorból a halászokat, akik közül mintegy tízezret ő maga keresztelt meg. Több mint egy évet töltött egyszerű, de hívő lelkek között, akiket "első szerelmének" szokott nevezni, s ha missziós útjai során a közelben hajózott, mindig felkereste őket. Valahányszor új misszionáriusok érkeztek Goába, valakit hozzájuk küldött. Őt magát legátusi megbízatása elszólította, mert a terület, amely hozzátartozott, a Jóreménység fokától (Afrika legdélibb pontja) Kínáig terjedt.

Ferenc állandóan úton volt. 1545-ben Malapurból Malakka felé indult, amelyet a portugálok 1511-ben a muzulmánoktól hódítottak el. Győzelmüket akkor úgy ünnepelték, mint a kereszténység diadalát az iszlám felett. 1546. január 1-jén Ferenc a "Fűszer-szigetek" néven ismertté vált Molukka-szigetekre utazott, hogy segítségére legyen az ott élő keresztényeknek. Másfél év múlva tért vissza Malakkára, ahol meghallotta, hogy a Kínai-tengertől keletre új szigeteket fedeztek föl: Japánt.

Malakkán találkozott az első japánokkal, akiket magával vitt Goába. Útközben tanította nekik a keresztény hitet, és meg is keresztelte őket. Közben megérlelődött benne a terv, hogy három japán kereszténnyel fölkeresi Japánt, hogy ott is hirdesse az evangéliumot. Ferenc a gyors döntések embere volt: elrendezte dolgait Goában, és már 1549 áprilisában úton voltak Japán felé. A kis csoport négy hónappal később Kagoshimánál szállt partra.

Ferenc két évet töltött Japánban. Ez idő alatt mintegy ezerötszáz embert keresztelt meg. Közben fontos felismerésre jutott: Japánban a miszsziót másként kell irányítani, mint más népek körében. Ismerni kell a nyelvet és az érintkezési formákat: Japánnak nagyon művelt és jól képzett misszionáriusokra van szüksége.

Ferenc azt is fölismerte, hogy Japán a kínai kultúra örököse. A forrásokat tehát Kínában kell keresnie azokhoz az értékekhez, amelyeket Japánban annyira megcsodált. Ezért ébredt föl benne a vágy, hogy eljusson Kínába, és ott is evangelizáljon.

A katolikus egyház megjelenése Kínában két fejlett kultúra találkozását jelentette. Kína több ezer éves birodalom volt, ősi kultúrával, fejlett gazdasággal, civilizációval, a hagyományok, szokások generációk óta változatlanok voltak. Ezt felismerték a jezsuiták, s nem akarták mindenáron megváltoztatni. Képességük szerint megtanulták a kínai nyelvet, szokásaikat, kultúrájukat elfogadták, hasonló ruhában jártak s részt vettek azokon az ősi rítusokon, amelyek a kínaiak számára a hagyományt jelentette.

Xavéri Szent Ferenc csak a Kanton közelében fekvő kis San Csao sziklaszigetig jutott. Itt a láz megtámadta kimerült szervezetét, amely már nem volt képes a betegségnek ellenállni. 1552. november 3-án a reggeli órákban meghalt.

Az 1920-as évek elején Kalocsáról jezsuiták és iskolanővérek indultak Kínába. Az első magyar jezsuita Szarvas Miklós volt, aki 1922. szeptember 22-én érkezett Kínába, miután a magyar jezsuita provinciális 1919-ben fogadalmat tett, hogyha sértetlenül túlélik a proletárdiktatúrát, akkor valahol a világban hittérítő küldetést vállalnak.

A világ lakosságának közel egynegyede él Kínában, s a hírek szerint ezek közül körülbelül tízmillió katolikus. Talán a sebek gyógyulásának jele, hogy két-három olyan püspök is működik már a hatalmas országban, akiket mind Peking, mind a Vatikán hajlandó elismerni. A több ezer éves Kína és a kétezer esztendős katolikus egyház találkozása érthető módon nem mindig a legsimább úton haladt, de remélni lehet, hogy az egykori missziók tapasztalatait felhasználva a mai Kínában is megtalálja helyét a katolikus egyház.

Munkánkra ott van a legnagyobb szükség - jutnak eszembe Halász Lajos verbita atya szavai, aki évtizedekig a Fülöp-szigeteken szolgált - ahol még nem hirdetik az Evangéliumot, vagy nem úgy hirdetik, ahogy kellene: "Budapesten két éve egy fülöp-szigeteki miniszter nemzetközi tanácskozáson vett részt. Utána találkoztam vele. Örültem, amikor azt mondta: majdnem ötszáz éve, hogy az európaiak fölfedezték a szigeteket, és elhozták a kereszténységet. Most a mi feladatunk, Ázsia egyetlen keresztény többségű országáé, hogy segítsük Európát az újraevangelizációban."

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu