Tóth Sándor

Mária-siralom

Magasabban, mégis elérhetőn

Függött a Test - vérzőn-szenvedőn

Elfödött Arc - a Kenyér takarja

Emberész már akkor föl nem foghatta

Ember-valósága ami itt maradt:

keresztre verve kétes ég alatt

Kicsattanó alkony, felhők vándorlása,

dübörög az óra, melynek

nincsen társa. Csak a magány

estje, mikor eltemették

Tőrdöfte szívben így virraszt az emlék:

"Átvérzi életem

fiam szenvedése -

Anyáknak vágyában

minden eltemetve

Ami még lehet, de

nincsen folytatása

Felhőkkel szakad az

ég komor rácsa

Mennék most utánad,

hol vagy szép Virágom?

És hol a többiek,

arcuk nem találom

Elvegyültek félve

népek tengerében

Róla tanúskodni

szégyen lenne - szégyen

Elmegyek halászni - ezt

az Első mondta,

aki azon éjjel

többször megtagadta

Hová lett a rózsa

szent Kertje ölében,

mely fehéren nyílott

még a teremtésben

Összeomlott csillag,

kóbor fények tánca

lett a nap világa -

Azóta is látom, hogyan

távolodnak gyalázkodva

Tőle. Egyik a másiknak

így lesz temetője

Annyi a mély-halom

a föld alig bírja,

Csak azt a néma sírt

sosem birtokolja

Mely mellett virrasztok

örök-anya képpen,

tudván, hogy megnyílik

bejárata egyszer

Szép lakában szállhat

meg a gyötrő emlék

Virág virága amint

törték-verték

Így lesz sarjadása

a véges időnek -

Perc és század nélkül

így örvend a lélek

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu