|
|
"Megáldom a templomépítő közösségeket" Jávorka Lajos plébános az 1991-es pápalátogatásról Jávorka Lajos az 1991-es pápalátogatás idején káplán volt a káposztásmegyeri plébánián, jelenleg plébános a kecskeméti Szent Család-templomban. A látogatás egyik fontos eseményének, a Szentatya és a fiatalok találkozójának volt egyik szervezője és műsorvezetője. Jávorka Lajos így emlékezik a tizenöt éve történt találkozásra:
Vártuk a pápát. Már 1986-tól együtt dolgoztam a nagymarosi ifjúsági találkozó szervezőbizottságában több elmélyült lelki életet élő pappal és civillel. A püspöki konferencia akkori ifjúsági referense, Gyulay Endre püspök felkérte a csapatot, hogy készítsük elő a Szentatya és a fiatalok találkozójának programját, melynek végül a Népstadionban én lettem a műsorvezetője. Óriási felelősséggel töltött el bennünket a feladat, hiszen a rendszerváltás után ez volt az első olyan nagyszabású rendezvény, amelyen a keresztény értékek bemutatásával léphettünk a fiatalok elé. Az Istennek adott élet szépségeiről tartalmas, szép program állt öszsze az újjászülető szerzetesrendek tagjainak, valamint a sokak számára akkor még ismeretlen megújulási mozgalmak résztvevőinek közreműködésével: énekekből, imádságokból és tanúságtételekből. Mindez tíz évvel a Szentatya ellen elkövetett merénylet után volt. A pápa már teljesen felépült, derűs volt és vidám. A biztonsági intézkedések miatt csak zárt pápamobilon közlekedhetett. Mögötte a járműben a frissen szentelt győri püspök, Pápai Lajos állt. Amikor a színpad közelébe érkezett, megállította az autót, kiszállt és üdvözölt minket. A találkozó végén egy, a programban nem tervezett eseményre is sor került. Ez az időszak a templomépítések korszaka volt, és néhány papnak eszébe jutott, hogy elvigyék az eseményre templomuk makettjét. Öt modell volt a színpad mögött, köztük a Zoborhegy téri Regnum Marianum- és a káposztásmegyeri templom kicsinyített mása is. Az esemény végén megkértem a pápa segítőjét, Kada Lajos érsek urat, hogy közvetítse kérésünket a Szentatya felé: szeretnénk, ha megáldaná a maketteket és a templomépítőket. A Szentatya megszemlélte a kicsiny épületeket, és a következő szavakkal adta áldását: "Megáldom a maketteket és a templomépítő közösségeket." A találkozó központi részét az a lelkesítő beszéd képezte, amelyben kifejezte határozott bizalmát a magyar nép és az ifjúság iránt. Szent Margit és a többi magyar szent követésére buzdított és megerősített bennünket abban, hogy ezen az úton járva Magyarország népe szép jövő felé tekinthet. A Szentatya gondolataiból, írásaiból számomra az életért, a családokért, az ifjúságért és az ökumenizmusért való elkötelezettsége ragadott meg, melyeket én is megpróbáltam megvalósítani, és próbálom azóta is. Nemrégiben építettük fel a harminchétezer ember által lakott kecskeméti lakótelep templomát és azt a közösségi házat, ahol főként az ifjúsági és családpasztorációs tevékenység áll a középpontban. A megtérőkkel, hazatérőkkel, az egyházat kereső jó szándékú emberekkel való dialógus építése különösen is szívügyem. Lejegyezte: Asztalos József
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||