|
|
Japáni lonc Nincs nagy becsülete a loncnak, talán azért, mert szinte "önmagától" nő. Pedig értékes növény, nem támaszt különleges igényeket, és hamar zöld falat képez. Különösen azoknak ajánlott, akik hamar szeretnék befuttatni a kerítést vagy a lugast. Erkélyek és lodzsák árnyékolására is alkalmas.
A loncok (Lonicera) a mi földtekénken honosak, ám a díszesebb és illatosabb virágú fajok hazája többnyire a Távol-Kelet. A japáni lonc (L. japonica) vékony, csavarodó szárai akár négyméternyi magasságig is felkapaszkodnak, ha van mire. Talajtakaróként is megállják a helyüket, és így gátat vetnek a gyomok elszaporodásának. A változó színű virágok különösen éjjel illatoznak. Kezdetben fehérek, később rózsás színt öltenek, majd sárgára változnak. A laza szirmok három-négy centiméteresek, és igen dekoratívak. A japáni lonc tojásdad, csúcsban végződő levelei áttelelnek, tehát örökzöldnek is tekinthető, ám igazi díszei a nyár elejétől ősz derekáig bomló virágok. Szaporítása végtelenül egyszerű. A fekete bogyóterméseket ősszel a kívánt helyre lehet vetni, de hamarabb lesz virágzó növényünk, ha félfás ágait nyár végén vagy ősz elején homokkal kevert tőzegbe tűzdeljük. Vágjunk tíz-húsz centiméteres hajtásokat, amelyekről az alsó leveleket eltávolítjuk. Töltsük meg a vetőládát földdel, öntözzük be, és ezután szúrjuk le az ágakat négy-öt centiméter mélyre, egymástól ugyanekkora távolságot hagyva. Tegyük a szaporító ládát félárnyékos helyre, és ügyeljünk arra, hogy a föld mindig nyirkos legyen! A tél beállta előtt már elegendő gyökérzet fejlődik ahhoz, hogy végleges helyükre ültessük az új növényeket. Aki tavaszra vagy nyár elejére hagyja a szaporítás munkáját, az zölddugványról szaporíthatja ugyanilyen módon a japáni loncot. A loncok elviselik ugyan a tűző napot is, valójában félárnyékban pompáznak a legszebben. A metszés fontos és elengedhetetlen beavatkozás: ezáltal dúsabb lesz a cserje, és megakadályozhatjuk a felkopaszodást. Tavasszal célszerű minden hajtást a felére visszavágni. Kép és szöveg Lovas Katalin
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||