A vallásos kétely pszichodinamikája

Hangzatos címet adtam mostani írásomnak, de azzal mentem magam, hogy a téma megérdemli. Olyan korban élünk, amelyben sokan úgy hiszik, mindent meg szabad kérdőjelezni: az egyházat csendesen lemosolyogják, a testileg megfogyatkozott pápát hangosan nyugdíjba tessékelik, a papokat immár nyilvános veszélynek tekintik a pedofília-botrány kapcsán, a zárdákat kigúnyolják, mint az erkölcstelenség fészkét (lásd a "díjazott" Magdalen-filmet). De amitől a leginkább rettegünk, az egy szorongó kérdés: mennyiben vagyunk képesek mi magunk ellenállni ennek a romboló hullámnak, és még inkább, mennyire tudják átverekedni magukat ezeken a gáncsvetéseken fiataljaink?

A vallásos kétely hét formája

A fiatalkort sokan és túl gyakran úgy határozzák meg, mint a vallásosság buktatóját, ha nem egyenesen "temetőjét". Sok szülő és nevelő értetlenül és tehetetlenül áll serdülő fia vagy lánya vallásosságának látványos vagy lassú hanyatlása előtt. Anélkül, hogy lekicsinyelnénk ezt a jelenséget, szeretnénk felfigyelni néhány olyan kutatási eredményre, amelyek magukban hordozzák a "feltámadás ígéretét" is. A lélektani kutatások ugyanis kimutatták, hogy a fiatalkori vallásos kétely összetett valóság, és igen hasznos ezeket ismerni ahhoz, hogy fiataljaink mellé tudjunk állni.

1. A reaktív és negatív kételyre jellemző, hogy általánosított formában elutasítja a vallásosságot.

2. A személyes jogok sértése által kiváltott kétely akkor jelentkezik, amikor a fiatal úgy véli, jogos kérése vagy imája nem talált meghallgatásra.

3. A vallásos intézmények negatív oldalának elutasítása révén kialakult kételyről akkor beszélhetünk, amikor a személy kétségbe vonja például a vallásának nevében folytatott háborút, vagy megbotránkozik a vallás képviselőinek (papoknak) erkölcstelen viselkedésén.

4. A pszichológiai kétely következtében a személy úgy véli, Isten nem ténylegesen létező személy, hanem lélektani projekció, az apakép kivetítése, amint ezt Sigmund Freud írta.

5. A vallás természetére vonatkozó kétely tartalma az a gyanú, hogy a vallás önámítás, vagy pedig jó eszköz arra, hogy másokat manipuláljanak vele (a hírhedt marxi ópium-elmélet); nevezhetnénk szociológiai kételynek is.

6. A tudományos jellegű kétely: a személy szükségét érzi annak, hogy a vallásos tartalmakat illetve tanokat tudományos módszerrel felülvizsgálja. Fiatalkorban gyakori a tudomány és vallás közötti látszólagos ellentét.

7. A rituális kétely: a személy kétségbe vonja a vallásos szertartások és cselekmények tényleges hatásosságát, például a gyónás, áldozás, imádság hatékonyságát, a templomba járás értelmét, stb.

Ezek természetesen nem kizárólagos kategóriák, létezhetnek más jellegű kételyek is, illetve a fölsoroltak igen gyakran egybefolynak, mi több, sok esetben megfigyelhető egy általános kétely-szindróma kialakulása. Létezik viszont egy másik jelenség, amire hasznos felfigyelni: a kétely nem vezet szükségszerűen hitehagyáshoz. Leginkább átmeneti jelenségről van szó, amely jellemző a serdülőkre, illetve fiatalokra felnőttkori önazonosságuk keresésének során. De tévedés ne essék, a kétely nemcsak a fiatalok problémája, hanem a felnőtteké is. Ezt viszont néhány evangéliumi szereplő példáján keresztül igyekszünk igazolni.

A felnőttkor kételyei

Érdekes és tanulságos nagy vonalakban olvasni az evangéliumokat: olyan igazságok tűnnek így fel, amelyek egyébként könnyen elkerülik figyelmünket. Már megszoktuk, hogy Jézus életét felosztjuk a názáreti csendes szakaszra, nyilvános működésének fáradságos három évére, majd a szenvedés fájdalmas napjaira. De életét egyszerűen úgy is feloszthatjuk, mint a feltámadás előtti és a feltámadás utáni időszak. A feltámadással ugyanis egészen új fejezet kezdődik nemcsak Jézus, hanem a tanítványok életében is. Jézus "iskolája" is egészen más lesz.

Ha ugyanis a feltámadás utáni napok eseményeiről olvasunk, vagy még pontosabban, ha Jézusnak a tanítványaival való találkozásait elemezzük, akkor egy érdekes jelenséget figyelhetünk meg: Jézus minden alkalommal megfeddte tanítványait, amiért nem hittek benne, amiért nem hittek az Írásoknak, amiért nem hittek azoknak, akik már látták őt élve. Emlékezzünk csak ezekre a találkozásokra. Mindenekelőtt a két bánatos emmauszi tanítvány jut eszünkbe, akik még "aznap elindultak", kivonultak a városból vonszolva magukkal hitük és reményük roncsait. A hozzájuk csatlakozott "idegennek" is csak ezeket a roncsokat tudták felmutatni. De ahelyett, hogy a rejtelmes Idegen megsajnálta volna őket, vagy megértést tanúsított volna kiábrándulásukkal szemben, keményen megfeddte őket: "Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek" (Lk 24,13-28). Aztán megjelent a tizenegynek, amikor egyszer mindnyájan együtt ültek az asztalnál. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták (Mk 16,14). Hasonlóképpen olvassuk Lukácsnál is: "Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben?" (Lk 24,38): Jézus kérdése szemrehányás is. Végül Tamás, aki "bátran" kitartott kételyében kerek nyolc napon keresztül. Ő nem volt ott a többiekkel, amikor Jézus megjelent nekik. Nyolc napig Tamás nemigen volt látható. Amikor aztán a nyolcadik napon ismét együtt volt társaival, Jézus odalépett külön őhozzá. Nem sokat mondott neki, de az, amit mondott, nemigen nevezhető dicséretnek. Mi szívesen emlegetjük Tamást, mint olyant, aki első kézből vett tapasztalatra akarja építeni hitét. Van, aki ezt pozitív körülménynek tekinti: jó, hogy Tamás nem hitt mindjárt, így legalább van egy erős bizonyítékunk arra, hogy az apostolok nem képzelődtek. Csakhogy Jézus nem így látta a dolgokat. Egyetlen szóval sem dicséri Tamást hitetlensége miatt.

Néha elcsodálkozunk a fiatalok "vallástalanságán", talán jogosan fel is háborodunk a "vallásromboló" hatások láttán környezetünkben, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor magunkban is felismerjük a kételyek sokaságát. Olvassuk el ilyen szemszögből a hét kételytípust, de ezúttal visszafelé és vizsgáljuk meg saját vallásosságunkat!

7. A templomba járást vasárnaprontó kényszernek éljük meg, a gyónás egyre inkább kimarad, az áldozás rutinná válik.

6. Az orvostudományban jobban hiszünk, mint Isten gyógyító erejében.

5. Nemritkán az a benyomásunk (a zsoltárossal), hogy a nem vallásosaknak jobban megy a soruk, mint nekünk.

4. Úgy élünk, mintha Isten nem létezne.

3. Nem sokat várunk imáinktól, mert úgy érezzük, Isten "mindig másokat hallgat meg".

2. Könnyűszerrel kritizáljuk papjainkat, vájkálunk erkölcsi gyengeségeikben.

1. Ha nem is utasítjuk el vallásunkat, nem sokat jelent a mindennapi életben.

Kit miért feddne meg Jézus ma?

Szentmártoni Mihály SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu