Ölni szavakkal is lehet

Valóban keresztény-e Európa?

Sajnos, nemcsak átvitt értelemben. Mint a nigériai szépségversenyről szóló, múlt év végi híradásokból tudjuk, egy kezdő brit divat-újságírónő (ügyetlen? megfontolatlan? humoros? cinikus? kulturálatlan?) kijelentését követően - amely szerint ha Mohamed próféta ma élne, a szépségverseny résztvevői közül választana magának feleséget - a muzulmánok és keresztények között mintegy kétszázhúsz halálos áldozatot követelő zavargás tört ki. A békétlenség nyilván nem újkeletű, de a művelt keresztény Európából érkező hölgy tudatlansága olaj volt a tűzre. Sokszor és sokat írtak és írtunk az írástudók felelősségéről, a mesterség gyakorlása közben kötelező alaposságról és alázatról, az eset azonban számunkra, európai keresztények számára komoly figyelmeztetést is jelenthet: a külvilág (más vallások, kultúrák és népek) szemében mi valóban keresztények vagyunk, vagy csupán európaiak? Ráadásul olyan európaiak, akik jólétük vadhajtásainak erőszakos terjesztésével más népek hagyományait, kultúráját és vallását veszik semmibe, és közben európaiságuk gyökeréről, azaz a keresztény hit lényegéről nem tudnak mit mondani.

Jó húsz éve történt, mikor európai (köztük magyar) mérnökök-technikusok százai dolgoztak Algériában: a muzulmán vallású arab személyzeti vezető egy szerdai napon közölte, hogy másnap az európaiaknak nem kell dolgozni, mert vallási ünnepük van. Azt is mondta, hogy az ünnep neve Ascension, de a többség már oda sem figyelt, legfeljebb azon morgolódott, hogy miért nem szólt előbb, hiszen a szabadnapot az ottani pihenőnaphoz, a péntekhez hozzácsapva egy jó kis sivatagi kirándulást tervezhettek volna. A franciául tudók meg nem értették: milyen, nem vasárnapra eső ünnep lehet a "felemelkedés", "felmászás"? Mondanivalónk szempontjából mellékes, hogy másnap, áldozócsütörtökön a fehér atyák körében néhányan megünnepelték urunk mennybemenetelét, a lényeg: az európai keresztények muzulmán főnöküktől tudták meg, hogy nekik ünnepük van.

Vajon az ismét egységessé váló Európa képes lesz-e keresztény gyökerein újraéledni? Van-e benne erő a Jó Hírt, s annak sok-sok boldogító üzenetét valóban jó hír gyanánt továbbadni? Például a női emancipáció, a női méltóság keresztény értelmezését. Vagy a népek boldogulását a szolidaritás szellemében lehetővé tevő társadalmi tanítást. S főleg a Teremtő - legyen neve akár Isten, akár Dieu, akár Allah - szerető Atyaként való megismertetését, akit nem elsősorban azért kell tisztelni, mert a szigorú törvények betartását számonkéri, hanem mert velünk sorsközösséget vállalva, bűneinket-tévedéseinket megbocsátva hív minket magához.

Igen nagy tehát az igény karizmatikus (azaz szilárd hitű, felkészült, bölcs, okos, szeretni tudó stb.) keresztény emberekre: papokra, politikusokra, mérnökökre, rendezvényszervezőkre és újságírókra egyaránt.

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu