|
|
Államfői beavatkozás a jogbiztonságért Az óév utolsó napjainak krónikájához tartozik, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá, hanem visszaküldte a parlamentnek a szociális törvénymódosítást, mivel úgy ítélte meg, hogy az abban szereplő egyik szabályozás hátrányosan érintheti azokat, akik egyházi intézményben kívánják igénybe venni a szociális alapellátásokat. A Magyar Rádió Krónika című műsorában az államfő döntését a következőképpen indokolta meg: "A parlament által elfogadott, szociális tárgyú törvényeket módosító csomag azok közé a törvénycsomagok közé tartozik, amelyeket a köznyelv csak »salátatörvénynek« hív. Mint ahogy ebből az elnevezésből is kiderül, egy ilyen csomag több törvényt foglal magában. Ez nyilvánvalóan azt a veszélyt is magában hordozza, hogy bizonyos fontos részletek elsikkadnak, ha a »salátatörvényt« egyben fogadják el. Ez a benyújtók, jelen esetben a kormány felelőssége. Ebben az esetben egyrészt azok az emberek szenvedtek volna hiányt, akik a szociális ellátás bármely formáját valamelyik egyháztól vennék igénybe, amely szociális intézményeket tart fenn. Másrészt e hiba miatt más kedvezmények is késedelmet szenvedtek volna. Éppen ezért, azt kértem a képviselőktől, a polgármesterektől és mindenkitől, aki illetékes, hogy a törvény által lehetővé tett juttatásokat visszamenőleges hatállyal határozzák meg, annak érdekében, hogy egyetlen kedvezményezett se szenvedjen hátrányt ebből a körülményből, hogy a parlamenttől a törvény újratárgyalását kértem. Egyben felkértem az Országgyűlést, hogy a lehető legrövidebb időn belül tűzze napirendre a törvény tárgyalását. És azokat a sérelmeket kiküszöbölve, amik miatt a törvényt megfontolásra visszaadtam, minél előbb tegyék lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal minden kedvezmény minden érintettre nézve megvalósuljon." A katolikus, a református és az evangélikus egyház nyilatkozatban üdvözölte az államfő lépését: "Egyházaink megnyugvással fogadták Mádl Ferenc köztársasági elnök úr döntését, a szociális törvények módosításával kapcsolatban. Következetes lépésével igyekszik érvényt szerezni a jogbiztonság elvének, és javítani azt az akadozó kommunikációt, amely a kormány és a történelmi egyházak kapcsolatában az utóbbi hónapokban érzékelhetővé vált. Rosszindulatú értelmezésnek tartjuk azt a magyarázatot, amely szerint ez a lépés, az egyházak számára nyújtott jogok sürgetésével, még nehezebb helyzetbe juttatja a szociálisan nehéz helyzetben élő honfitársainkat. Az elmúlt napok híradásai világosan megmutatták, hogy éppen az egyházi, karitatív szervezetek azok, amelyeknek gondjuk van a hidegtől vagy az éhezéstől szenvedő embertársainkra. A különböző karitatív szervezeteink akciói tényleges segítséget nyújtanak a szükséget szenvedőknek. Határozottan visszautasítjuk azt a rosszhiszemű értelmezést, amely szerint a vallásos emberek önös érdekei akadályoznák a jó célt szolgáló törvénymódosítás életbelépését. A magunk részéről azt reméljük, hogy minél hamarabb megszületik a minden érintett számára megnyugtató megoldás, s a felelősség gyakorlását lehetővé teszi mindenki számára, adott keretek között. Mi a továbbiakban is ehhez kívánunk partnerek lenni."
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||