|
|
Jobb kedvűen gyógyítani Új szakaszához érkezett a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának 1992 óta tartó folyamatos rekonstrukciója. Az idei nyár végére a két telephelyen működő kórház Ilka utcai, úgynevezett Lorántffy részlegét újították fel. Jelentősen bővült a betegeket fogadó várótér, melyet Kovács Yvett festőművész díszített mesefiguráival, pulmonológiai és neurológiai ambulanciák, korszerű betegfelvételi irodák épültek. Közép-Európa egyetlen egyházi kézben lévő gyermekkórházában a fekvőbetegosztályokon évente átlagosan nyolc-kilencezer, a járóbeteg-rendeléseken százezer gyermeket gyógyítanak. Idén a neurológiai osztály is teljesen megújult, és ezzel alkalmassá vált arra, hogy Magyarországon meghatározó szereplőként epilepsziás gyerekek kivizsgálását, esetleges műtéti előkészítését, valamint gondozását végezhesse. A Bethesda szakemberei a nemzetközi élvonalba tartozó Bethel-Bielefeldi Epilepszia Centrummal együttműködve végzik munkájukat. Ugyancsak alkalmas lett az osztály neuromuscularis (idegrendszeri izomsorvadás) betegségben szenvedő gyerekek fogadására is. A felújított részek ünnepélyes átadásán, október 12-én, Dizseri Tamás főigazgató mondott köszönetet a szakmai és anyagi segítségért, s rámutatott, hogy a külső rekonstrukciót a Bethesdában folyamatos belső, lelki megújulás is kíséri, ami a jobb kedvű, a beteg lelki közérzetét is figyelembe vevő orvoslást jelenti. Reményét fejezte ki, hogy az utóbbi szemlélet kisugárzik majd más gyógyító intézményekre is, egyúttal hangsúlyozva, hogy a Bethesda közösséget vállal az egész magyar egészségüggyel.
K.L.
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||