|
|
Olvasólámpa Szentek élete I. (Szent István Társulat, Budapest, 2001.)
Az egyháztörténelem során - főként a szakadások korában - talán az egyik leginkább vitatott momentum a szentek tisztelete volt - és lehet, hogy az is, mind a mai napig. Erre talán okot is adott a néhány száz esztendővel ezelőtti vallásgyakorlat. Olykor még ma is hajlamosak vagyunk kegyes, nem igazán megszívlelendő, legendás történetként kezelni a szentek életrajzait. S ha a múltat nézzük, az egyháztörténelem során formálódó szent életrajzokat, ha a legendák liturgiába való beemelődésére gondolunk, találhatunk is némi igazságot ezekben az előítéletekben. Még akkor is, ha a legendák nagy része felbecsülhetetlen értékű irodalmi és művészettörténeti alapanyagot szolgáltatott évszázadokon át. A helyzet mára megváltozott. Ma már a szentek elsősorban tiszteletre méltó, ugyanakkor a maguk korában és élethelyzetében vizsgálandó, ám feltétlenül az Isten boldogító színe látására jutott emberek. A szentté avatás szertartása ugyanis a bizonyosság kifejezője, nem pedig az ember erőszakos cselekedete, amellyel Istent akarja befolyásolni. A szentek tehát emberek. Emberek, mint mi mindannyian. Emberek, akik - saját korunk és élethelyzetünk szerint - követésre méltók. A Szent István Társulat az átdolgozott, megtisztított gyűjtemény első kötetét adja most az olvasó kezébe. Azt a kötetet, amely időrendben tartalmazza a magyar liturgikus naptár szentjeit. Azokat tehát, akik a hivatalos Római Kalendáriumban szerepelnek, kiegészítve néhány jelentős magyar szenttel és boldoggá avatottal. A kötet nagy értéke, hogy tudományos igénnyel készült, vagyis azokat az adatokat közli, amelyek kiállták a kutatások próbáját. A Szentek életét nem csak akkor érdemes kézbe venni, amikor gyermekeinknek védőszentet választunk. Akkor azonban vétek nem fellapozni. De a történetek - ha figyelmesen olvassuk őket - nagyon is nekünk szólnak. Hitről, odaadásról, elhivatottságról és példaadóan megélt krisztusi szeretetről beszélnek. Nekünk, mai olvasóknak éppúgy, mint a régieknek. Hallgassunk a szavukra. Balázs István
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||