Az Olvasó írja

Az átvilágításról

Az Új Ember szeptember 30-ai számában megjelent, átvilágítással foglalkozó két cikk kapcsán egyetértek avval, hogy bizonyos eljárással az átvilágítás több kárt okozhat, mint erkölcsi hasznot. Elfogadhatatlannak tartom viszont: 1) Bálint László magyarázatát, ami azt a hiedelmet kelti, hogy az egyházi személyek olyan mértékben túljártak az ÁVH eszén, hogy szinte nem is voltak az egyház üldözésének szenvedő alanyai, 2) Schanda Balázs értekezését, ami úgy értelmezhető, hogy keresztény államnak nem lehet igazságszolgáltatása, mert nem ítélkezhet. Schanda Balázs megemlíti a jogállamiságot, de érvelése oda irányul, hogy ne ítélkezzünk! Úgy tünteti fel, hogy aki nem szolgálta ki azt a rendszert, annak nem is volt alkalma ezt tennie. Isten kegyelméből kerülte el a kísértést, és (szabad akarata ellenére) neki semmi érdeme abban nincs.

Kedves barátaim, a kereszténység sok-sok vértanúja Isten kegyelméből lett ugyan vértanú, de a szenvedést és vértanúságot szabad akarattal vállalta! A közelmúltban a magyarok is számos vértanúval gazdagították Szentegyházunkat, voltak köztük papok és egyszerű hivő emberek. Sokan vannak még, akik a szenvedéseket túlélték, akik erkölcsi és polgári megfontolások alapján is elvárhatják egy jogállamtól, hogy felelősségre vonja azokat, akik az ő szenvedéseikhez hozzájárultak, még akkor is, ha azok netán egyházi személyek voltak.

Az emberkínzás megbüntetéséhez nincsen szükség viszszamenőleges törvényre, hiszen minden rendszerben törvényellenes volt embertársaink bántalmazása, csak a rendszerváltást megelőző negyvenöt évben ez a védelem nem vonatkozott a szenvedő alanyokra. A számonkérés eleve csak visszamenőleges lehet.

Végül is, a kérdés nem az átvilágítás szükségessége, hanem annak feltétlen, bizalmas és tapintatos kivitelezése. Az igazságszolgáltatás nem adhat módot bosszúállásra és a legenyhébb kényszerítő körülményt is tekintetbe kell vennie. Embertársaink hitelének rontása nem lehet cél, és az esetleges bűnös megbüntetése sem ruházható át, mint az Ótestamentum mondja: hetedíziglen.

Seibert Albert, Calgary

Égi szent béke, jöjj...

Szeptember végén szlovén nyelvű szentmisén voltunk hivatalosak a fővárosi szlovén egyesület meghívására, a pesti belvárosi Szent Mihály-templomban. A misét a Szlovéniából érkezett Kozár Lojze atya mutatta be.

A szlovén nyelvű szentmise pár perccel háromnegyed három után kezdődött rövid szentbeszéddel, a négy órakor kezdődő következő misére tekintettel. A mise végén a szlovén egyesület titkára megköszönte a plébános úrnak a befogadást, a felsőszölnöki vegyes karnak a közreműködést. A válasz ez volt: Tessék sietni, mert négy órakor kezdődik a másik mise. A szép Mária-ének után rohantunk ki a templomból, mint akiket kivertek.

A falu, ahol élünk, a nyugati hármas határnál van. Felsőszölnök több mint 600 kilométer oda-vissza, a szlovén atya még távolabbról érkezett. Szlovén testvéreinknek ez a nap ünnep volt, saját anyanyelvükön vehettek részt a szentmisén.

Nemrégen adta át a szlovéneknek a millenniumi zászlót Hende Csaba államtitkár e szavakkal: "A hazánkban élő nemzetiségek közül egyedül a szlovének azok, akik már a magyarok bejövetele előtt itt találták meg szülőföldjüket."

Sajnos most keserű szájízzel kellett távozniuk a pesti belvárosi Szent Mihály-templomból.

Gáspár Lászlóné

Felsőszölnök

Hogy állunk a kisebbségekkel?

A Szentatya, II. János Pál pápa a közelmúltban igen erőteljes kijelentést tett: "A rasszizmus Isten ellen való vétek." Tudjuk, hogy ez a mondat nem előzmények nélkül való, a világot jól ismerő idős egyházfő a kereszténység egyik kulcskérdésének tartja, hogy tud-e enyhíteni az embercsoportok egymás elleni gyűlöletén.

Mi, katolikus keresztények hogyan is állunk konkrétan a cigányokkal, legnagyobb számú hazai kisebbségünkkel?

Hogyan is tekintek én a fehér és a barna bőrű felebarátomra? Ha netalán mások a szokásai, mint az enyémek?

Jut-e mosolyom, biztató tekintetem egy ilyen kisgyermek felé? Ha kérdéssel fordul hozzám roma embertársam, ugyanolyan türelemmel igyekszem eligazítani őt, mintha más kérdezne? Ha a templomban mellém ül, vagy ülne, hogyan viselkednék?

El tudok, tudnék értük is mondani egy imádságot, mivelhogy erre különösen szükségük van?

És ha értük - akkor egyben - magunkért is?

Gergely Dezső

az Amari Sunto Marija Cigánymissziós Alapítvány elnöke

Béla atya elment

Bertalan Béla plébános, esperes harminc évig volt Enyingen, soha nem felejtjük el ezt az időt. Közben születtek, meghaltak, fiatalokból idősek lettek. Béla atya kedves, egyszerű alakja hozzátartozott az életünkhöz. A vasárnapi szentmisék, a csodálatos szentbeszédek erőt adtak a mindennapjainkhoz. Végtelenül tisztelte a Szűzanyát. Hűségesen zarándokolt híveivel együtt minden hónap 13-án, a fatimai jelenés napján a székesfehérvári szárazréti templomba. A székesfehérvári hívek is nagyon szerették. Nyugdíjas kora ellenére fiatalokat meghazudtoló energiával végezte a munkáját.

Másfél évvel ezelőtt roszszul lett, előbb kórház, majd a székesfehérvári papi otthon betegszobája lett az otthona. A gondos ápolás ellenére sem javult az állapota, s 2001. szeptember 13-án (a fatimai jelenés napján) visszaadta lelkét az Úrnak. Enyingen helyezték örök nyugalomra. Hálát adunk a Teremtőnek, hogy ilyen hosszú ideig közöttünk lehetett, a vasárnapi prédikációkból sokat tanulhattunk, kitartásából erőt meríthettünk.

Isten akaratában megnyugodva búcsúzunk Béla atyától.

Az enyingi képviselő-testület nevében:

Csima Gyuláné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu