|
|
Hazai és nemzetközi számvetés Tíz éve szabadon - az egyházak A fenti cím volt a mottója annak az estnek, amelyet október 12-én rendezett a budapesti Gellért Szállóban a XXI. Század Intézet, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Protestáns Fórum. A rendezvény résztvevői visszatekintettek a tíz éve szabad magyarországi egyházak múltjára, értékelték jelenüket, és megkísérelték felvázolni a jövő távlatait. A három bevezető referátumot követően az estet a díszvendég, Joachim Wanke erfurti püspök Európa kereszténysége a modern idők kihívása előtt című előadása zárta. Ez utóbbi összefoglalóját következő számunkban közöljük. Tőkés László református püspök az erdélyi kisebbségi magyar egyházak kettős elnyomásáról beszélt. Leszögezte, hogy jóllehet e közösségek ma már szabadabban működhetnek, a teljes szabadságtól még messze vannak. Ennek külsőleg is egyértelmű oka elsősorban az, hogy eddig egyetlen román kormány sem hozta meg a vallásszabadságot garantáló kultusztörvényt, hiszen akkor vissza kellene adnia az egyházi javakat, köztük az oktatási intézményeket, és nem részesíthetnék ennyire előnyben a többségi ortodox egyházat. A probléma belső okát a Királyhágó-melléki püspök abban látja, hogy 1989-ben ugyan lemondatták a püspököket és megújították az intézményrendszert, a vezetők jelentős része a szabadságra való megnyílás helyett - az Írás szavaival élve - még mindig "a szolgaság igájával" akarja "megkötelezni magát". Bogárdi Szabó István, pápai református teológiai profeszszor egyháza két égető gondjával - a lelkészek politikai szerepvállalásával és az átvilágítással - kapcsolatban Dietrich Bonhoeffer hasonlatát idézte, amelyet a nácik által meggyilkolt evangélikus lelkész és teológus a sebről és a hegről mondott: a Krisztus testén látható hegek már nem fájnak, de emlékeztetnek - a feltámadás jelei. Csak a halott sebei nem hegednek be soha. Lukács László piarista szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főigazgatója arról beszélt, hogy idehaza nem igazán számoltunk azzal, hogy a szekularizáció hatásai nemcsak nyugaton, hanem itthon is jelentősek lesznek, és így a rendszerváltás után az egyház utáni érdeklődés nem lesz "robbanásszerű". Mindenki gyors építkezésre készült, nem volt nyilvánvaló, hogy romokból romokra kell építeni. Az előadó a jelennel kapcsolatban hozzátette, hogy jóllehet a rendszerváltás után megteremtődtek az egyház működéséhez szükséges struktúrák kiépítésének törvényi feltételei, azonban csak most fog kiderülni, hogy mennyire életképesek és mennyire tudnak érvényesülni az emberi, lelki és lelkipásztori források és erők. A népegyház maradványain az idősebb nemzedék alkotja a többséget, miközben megjelenik egy fiatal értelmiségi réteg is. Vajon képes-e arra az egyház vezetése, hogy bekapcsolja a világiakat a lelkipásztori munkába, illetve mi a szerepe e kérdésben az egyre növekvő paphiánynak és a lelkiségi mozgalmak fejlődésének. A jelen helyzetet elemezve Lukács László kifejtette, hogy az elmúlt tíz év során az egyház megtűrt, illetve hátrányos társadalmi helyzetéből (a többivel konkuráló) társadalmi érdekcsoporttá alakult. Mindez - többnyire leegyszerűsítve és egyoldalúan - a médiában is megjelent, így csökkent az egyházzal szembeni rokonszenv. Ma Magyarországon csaknem háromszáz bejegyzett egyház van, és az év elején nem sikerült az egyházak bejegyzésének szigorítását elérni. Lukács László szerint a jövőben az egyháznak el kell fogadtatnia magát az emberekkel, nem lehet csupán a múlt kincseinek s egyben privilégiumainak - esetenként az állam által támogatott - őrzője. Az egyháznak misszióssá kell válnia, dialógusban kell megszólítania a másképpen gondolkodókat, és tagjai által közvetítő szerepet kell vállalnia a népek és a kultúrák között. Hatalmi egyházból szolgálóvá válva az egyháznak követnie kell a társadalmi folyamatokat, egyértelműen a szegények, a kitaszítottak és a hátrányos helyzetűek mellé kell állnia, és nemcsak megnyilatkozásokban, hanem tettekben is fel kell karolnia őket. (Folytatjuk.) B. Á.
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||