Valamit elvesztettünk

Meglepő élmény volt. Huszonéves lányoknak, fiúknak felolvastam egy fejezetet A kis hercegből. Azt, amelyikben a rókával csevegnek, s elhangzik: az ember a szívével lát igazán. Nem újdonságként hangzott ez a rész, hiszen Saint-Exupéry csodálatos művét mindenki olvasta. Mégis vágni lehetett volna a levegőt, akkora volt a csendesség. Mintha egyszerre kérdeztük volna magunktól, látunk-e még a szívünkkel. Tudunk-e a szívünkkel. Tudunk-e a szívünkkel látni? Fejembe vettem, hogy elolvasom Andrisnak és Katának A kis herceget. Az egészet. Előbb azonban megszemléltem Tarbay Ede könyvét, a Gyermekirodalomra vezérlő kalauzt, amely most jelent meg a Szent István Társulatnál, vajon mit ír róla. Két hete kaptam meg, azóta naponta beleolvasok, lenyűgözően bölcs munka, szülők és nagyszülők pontos iránytűje, egy élet szakmai tapasztalatainak összefoglalása. Saint-Exupéry művéről átszellemült jellemzést olvashatunk benne, s közben eltűnődhetünk, miért, mikor lúgozódik ki lelkünkből a gyermeki tisztaság, amelyet e kalandos sorsú író meg tudott őrizni, s mindnyájunk közös kincsévé tett. Hogyan menthetnénk át ezt az egyszerűséget, ezt a kristálytiszta lelkiséget, amelyet nem zavar meg a törtetés, az önzés, a kőszívűség?

Miközben a könyvek között matattam, egy másik újdonság hullott ki Tarbay Ede összefoglalása mellől: Magyarország virága a címe, XIII. századi forrásmunkákat tartalmaz Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Úgy tartja a hagyomány, hogy Sátoraljaújhelyen született. Ezért aztán a város muzeológusa és a helyi polgárok 1996-ban a szentről elnevezett Történelmi Társaságot alapítottak, amely ébren tartja, különféle rendezvényekkel erősíti és terjeszti az Árpád-házi szent kultuszát. E tevékenységük részeként jelent meg a gyűjtemény a Szent István Társulat Középkori keresztény írók sorozatának 3. köteteként. S hogy mekkora a kisugárzása a társaság működésének, az is jelzi, hogy a fordítók között helyi tanárokat és tanítványaikat is ott találjuk.

Az előszó Szent Erzsébet szavait idézi: Íme, megmondtam nektek, hogy az embereket boldoggá kell tennünk! Azt akarom, hogy örömük teljes legyen, gyújtsunk hát tüzeket! Milyen tulajdonságokra világított rá a boldogító láng? Fénybe vonta az egyszerűséget, a lemondást, az alázatot, a szolidaritást és mindenekelőtt az istenszeretetet. Hol vannak, hová lettek?...

Néhol egyik legkedvesebb olvasmányomat, a Fiorettit juttatták eszembe e legendák és történetek. Ebből is okítom majd unokáimat, gondoltam, s már-már eltettem a jövetelükre várakozó többi olvasnivaló közé. Ekkor akadt meg a szemem A négy szolgáló vallomása egyik részletén. Erzsébet kézimunkázott, abból biztosította megélhetését. Konrád mester Marburgból Eisenachba hívta. "És mert a gyapjú megfonásáért járó pénzt az altenburgi kolostortól már megkapta, viszszaküldött egy kölni dénárt némi gyapjúval együtt, amelyet még nem font meg, nehogy a neki kijárón felül bármije is legyen, amit nem munkával érdemelt ki." Szerény jelecskét rajzoltam a kiemelt rész mellé a margóra. Ilyen is volt.

Fényes külsőségek között ünnepeltük a millenniumot. Petárdák robbantak, szobrok, templomok emelkedtek. De felidéztük-e, magunkévá éltük-e szentjeink példáját? Követjük-e őket az egyszerű hétköznapokon? Tudunk-e még magától értetődő természetességgel jót tenni? Nem felejtettünk-e el a szívünkkel is látni?

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu