Az erdélyi magyar görög katolikusok pünkösdje
Hosszú várakozás után Ioan Sisestean püspök pappá szentelte a szatmárnémeti születésű Pallai Bélát, aki tanulmányait az esztergomi ferences gimnáziumban, majd a nyíregyházi papnevelő intézetbenfolytatta, jelenleg a PPKE Jogi Posztgraduális Intézetben fejezi be.
A századokra visszanyúló papi család legifjabb utóda első szentmiséjét a megújult szatmári görög katolikus templomban mutatta bepünkösdhétfőn.
Újmisés szónoka, PákozdiIstvánbudapesti egyetemi lelkész hangsúlyozta a sokat szenvedett magyar görög katolikus egyház nagy örömét, a gondviselő Isten "nemzedékről nemzedékre" adott kegyelmét, amellyel nem hagyta árván, pap nélkül a nyáját.
A primícián jelen volt Reizer Pál szatmárnémeti római katolikus megyéspüspök is. (PI/MK)
Katolikus tábor Újudvaron
A hagyományoknak megfelelően az idén nyáron is szervez ifjúsági tábort az Újudvar közeli erdőben Szűcs Imre plébános. (Újudvar Nagykanizsa közelében található.) Július 15-17-ig az alsó tagozatosok, 18-22-ig a felsősök, 23-27-ig a középiskolások és a felsőfokon tanuló ifjúság táborozhat.
A szállás sátrakban lesz, naponta ötször lehet étkezni, a szervezők jóvoltából a táborozók részt vehetnek túrákon, játék-programokon, tanulhatnak népi mesterségeket, s természetesen hallgathatnak előadásokat, elmélkedéseket.
A tábor vendége lesz többek között Balás Béla megyéspüspök, Török József profeszszor, Pákozdi István egyetemi lelkész. A táborozás díja turnusonként és fejenként ezer forint. A felügyeletről felnőtt fiatalok, kispapok gondoskodnak. Szívesen látnak csoportokat is, természetesen vezetővel, hitoktatóval együtt.
Jelentkezés - július 1-jéig: 8778 Újudvar, Fő u. 50. Tel.: 93-360-207
A világegyház hírei
A latinitás első nemzetközi napja
Rómában május 28-án tartották a"Latinitás első nemzetközi napját", a 35 neolatin nyelvű és kultúrájúországot tömörítő "Latin Unió" szervezésében. A Szentatya üzenetében többek között megállapította:"A nyelvi örökség általánosságban nemcsak a kommunikáció gyakorlati szükségleteinek eszköze, hanem érzékenységet, gondolkodásmódot, világlátást hordoz. Ebben az összefüggésben a latinitás páratlan termékenységgel áldotta meg az emberi történelmet. Legyen elég a művészeti és irodalmi alkotásokra, a filozófiai megfontolásokra és a jog fogalmára gondolni, mely világosan leszögezi az emberi személy méltóságát. Emiatt is fontos, hogy ezt a nyelvi örökséget ne csak hűségesen őrizzük, hanem folytonosan korszerűsítsük" - buzdítja a pápai üzenet a találkozó részvevőit. (VR/MK)
Szociális lelkiismeret
Az egyház nem fáradhat bele, hogy a dolgozó emberek jogaiért és mindazért, ami segíti életük alakítását, síkraszálljon - nyilatkozta a bencés Maximilian Aichern linzi püspök, az osztrák püspöki konferencia szociális referense, a Die Furche című hetilapban. Nagy változások történnek a gazdasági életben és a munka világában, de nem vált feleslegessé az egyház szociális irányvonala. Utalt a 14 ausztriai felekezet együttműködésével készülő szociális dokumentumra. A harmadik parancsolat - "Az Úr napját szenteld meg" - a világ legősibb szociális törvényének is felfogható. Diktátorok többször megpróbálták felforgatni ezt a természetes ritmust, de kudarcot vallottak, annyira emberszabású. (Kathpress)
Lourdes - ifjúsági központ
Jacques Perrier lourdes-i püspök nyilatkozata szerint a Mária-kegyhely nemzetközi ifjúsági zarándokhellyé növi ki magát, a vallási megújulás szentélyévé. Évente százezer fiatal keresi fel. Taizéhez hasonlóan nem katolikus fiatalok is egyre nagyobb számban keresik fel Lourdes-ot, mert az életreform helyét élik meg ott. Az ökumenikus és vallásközi konferenciáknak is helyet ad. Idén lesz száz éve, hogy elkészült a bazilika, Leopold Hardy, az akkori idők sztárépítészének tervei szerint. A valaha sokat támadott Lourdes napjainkra olyan hellyé vált, mely mindenki számára nyitott. (Kathpress)
Szolidaritás a haldoklókkal
Az osztrák parlamentben négy párt kezdeményezésére szakértő orvosok és egyháziak közreműködésével, Franz König bíboros bevezető előadásával május 29-én ankétot tartottak a haldoklókkal való szolidaritás jegyében. Az osztrák egyházi és polgári közélet az eutanáziával szemben pozitív módon lép fel. Mielőtt veszélye támadna a holland példa követésének, megfelelő tudományos és erkölcsi tájékoztatást adnak arról, mennyire nem a halálba küldés, hanem az emberi módon történő halálba kísérés az emberhez méltó megoldás. (Kathpress)
Párbeszéd Burgenlandért
A Paul Iby kismartoni püspök által 1999-ben meghirdetett "Párbeszéd Burgenlandért" fontos szakaszához érkezett. Május 26-án ismertette a püspök egyházmegyei öszszejövetelen azt az intézkedéscsomagot, amelyet számos beszélgetés és több mint 1600 írásbeli beadvány feldolgozása után állítottak össze. Az 50 oldalas, 14 fejezetből álló dokumentum a hívők ilyen javaslatait tartalmazza: a mai életritmusnak megfelelő miserend, az egyházi nőideál átgondolása, nők egyházi tisztségei, a papi életforma problémái: túlterheltség, elmagányosodás, betegség, öregség. Az élet, házasság, család értékvesztése, vasárnapok, ünnepek. Pünkösdkor minden plébánián ismertették a problémák megoldásának terveit. (Kathpress)
Kazahsztáni pápalátogatás
A KAI lengyel katolikus hírügynökség értesülése szerint "majdnem biztos" a Szentatya lelkipásztori látogatása Kazahsztánba. Renato Boccardo prelátus, a pápa új "útimarsallja" az elmúlt napokban a közép-ázsiai köztársaságban járt ez ügyben. A látogatás szeptember 22. és 25. között várható, tehát közvetlenül az örményországi előtt. Az új kazah fővárost, Astanát és Karagandát érintené. Az állami hatóságok az utóbbinak nem örülnek, mert elhanyagolt bányaváros. A legtöbb katolikus azonban itt él. A Sztálin halála után gulAg-ról szabaduló rabok (németek, lengyelek, litvánok, kárpátaljai magyarok, stb.) ugyanis itt telepedtek le szép számmal, miután eredeti otthonukba nem engedték őket. A bányában dolgozó volt rabok lelkipásztorai között dolgozott Chira Sándor és Bendász István görög katolikus püspök, illetve pap is. Közép-Ázsiában a katolicizmust a XIV. században semmisítette meg Timur Lenk. 1998-ban kötött egyezményt Kazahsztán a Szentszékkel, mely szabályozta a katolikus egyház helyzetét az országban. (Kathpress)
Alekszij ismét nemet mondott
Tadeusz Kondrusiewicz moszkvai katolikus érsek sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy II. Alekszij moszkvai ortodox pátriárka nem kíván a pápával találkozni Ukrajnában.
A pátriárka szerint a pápa ukrajnai látogatása tovább fokozza az egyházak közötti feszültséget.
Érdekes adat a Nezaviszimaja Gazeta című moszkvai lapban megjelent közvélemény-kutatás eredménye, miszerint a megkérdezett moszkvaiak 47 százaléka pozitív és szükséges eseménynek tartaná II. János Pál pápa moszkvai látogatását. 32 százalék nyilatkozott egy ilyen látogatás ellen. A Sztrana orosz hírügynökség vatikáni tudósítója szerint az orosz értelmiség különösen rokonszenvez a pápával és a katolicizmussal. (Kathpress)
XII. Piusz exorcizmust tervezett
A torinói La Stampa című lap pünkösdi száma arról ír, hogy a boldoggá avatási eljárás során megállapították: XII. Piusz pápa sokáig foglalkozott azzal a gondolattal, hogy távolból exorcizmust, (ördögűzés szertartását) kellene elvégezni Hitleren, akit a démonok megszállottjának tartott. "Ez az ember teljesen megszállott, mindent elpusztít, ami számára nem tűnik hasznosnak" - mondta. (Focus magazin)