 |
Közös gyökereink és sokszínűségünk
A Reformáció és Közélet Társaság és a Thomas More Intézet magyarországi tagozata nemzetközi konferenciát rendezett Európai identitás - Nemzeti identitás címmel a Ráday Kollégiumban. Az esemény résztvevőit Mádl Ferenc volt köztársasági elnök köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy az európai örökség fogalma a plurális demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletét, valamint a zsidó-keresztény erkölcsi értékrendet jelenti. ...

|
Aki életerényül a vidámságot választotta
"Nem egy újabb szobrot szeretnénk az oltárra helyezni, hanem meg akarjuk ismertetni a világgal ezt a nagyon gazdag, nagyon őszinte személyiséget" - nyilatkozta a 2005. február 13-án elhunyt fatimai látnokról, Lúcia nővérről Kondor Lajos verbita szerzetes, aki Fatimában élő posztulátor. José Saraiva Martins bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának elnöke a napokban kijelentette, elképzelhetőnek tartja, hogy Lúcia nővér boldoggá avatási ...

|
A vallásszabadság elve és a jogalkalmazás
Valamely jogszabály, jogi norma, a jogalkotó előírt formában meghozott és kihirdetett akarata, a kihirdetéstől a jogrend része, amely az érintetteknek előírást, célmeghatározást vagy magatartási normát tartalmaz. A jogalkotó - általában az államhatalom törvényhozó vagy szabályozó jogkörében kapott meghatalmazás alapján - azért hoz szabályt, hogy ezzel a társadalom működésében bizonyos hatást kiváltson. A jogszabály tehát mindig teleologikus, célirányos norma. Hogy ...

|
Időszerű példakép
Bódi Mária Magdolna vértanúságának 62. évfordulóját ünneplik március 17-én, szombaton a balatonfűzfői plébániához tartozó Litéren. Tíz órakor kezdődik a szentmise. Ezt megelőzően a polgármesteri hivatalnál gyülekeznek a hívek, onnan körmenetben mennek a temetőbe, majd a helyi iskola udvarára, ahol Bódi Magdolna vértanúságának helyén koncelebrált szentmisét vezet Márfi Gyula veszprémi érsek. A stentbeszédet Veres András szombathelyi megyés püspök tartja, jelen ...

|
A "legmélyebb és legélőbb"
Azon a régi téli estén félévi vizsgaelőadásukat kezdték a Színművészeti Akadémia végzős növendékei a Zeneakadémia kistermében. Elsötétült a világítás, szétment a függöny, és a Siralomházban című Szemere György-dráma főszerepét, a Karácsony Jóska gyilkossá lett parasztlegényt játszó színészpalánta beszélni kezdett; a foglárnak panaszolta a maga keserves ...

|
|
LAPSZÉL
|
|
Felületes jogtudósok?
Halmai Gábor alkotmányjogász a minap azzal vádolt meg három köztiszteletben álló jogtudóst, az Alkotmánybíróság egykori tagjait, hogy úgy mondtak véleményt az őszi "zavargásokkal" illetve "rendőri intézkedésekkel" foglalkozó Gönczöl-jelentésről, hogy nem ismerték annak tartalmát. Azaz felületesek voltak! Ami persze azt is jelenti, hogy etikátlanok is, hiszen ország-világ előtt megalapozatlanul ...

|
|
|
|
A kiengesztelődés, a béke hajléka
675 éves a szécsényi ferences kolostor
Ünnepi szentmisével emlékeztek meg a szécsényi ferences kolostor alapításának 675. évfordulójáról március 11-én a helyi ferences templomban. A hálaadó szentmisét Varga Lajos váci segédpüspök mutatta be. A szertartást követően Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa megáldotta a kolostor és Szécsény város török kor utáni újraalapítója, Bárkány János ferences szerzetes tiszteletére állított emléktáblát.

|
|
A papság mai helyzete
A püspöki kar tavaszi üléséről
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 6. és 8. között tartotta rendes tavaszi ülését, melynek fő témája a papság mai helyzete volt. Erdő Péter bíboros prímás, az MKPK elnöke gondolatébresztő előadásában a papságot érintő egyházjogi kérdéseket elemezte, Beer Miklós, a váci egyházmegye főpásztora, illetve Udvardy György püspök pedig a papság mai pasztorális, missziós feladatairól beszélt.

|
|
Katolikus múlt - és jövő - Kínában
Konferencia Matteo Ricci "ürügyén"
Az olaszországi Macerata egyeteme és a pekingi Társadalomtudományi Kínai Akadémia közösen szervezett nemzetközi értekezletet Matteo Ricci nyomdokain: a katolikus egyház Kínában a XX. században címmel. A résztvevőket a Szentatya nevében táviratban köszöntötte Tarcisio Bertone bíboros államtitkár. (Matteo Ricci neves olasz jezsuita tudós 1552-ben Maceratában született, és 1610-ben hunyt el Pekingben. Több évtizedes missziós tevékenységével ő gyökereztette meg a kereszténységet Kínában.)

|
|
Teher alatt nő a pálma?
Teréz anyáról tisztelői megjegyzik, hogy már viszonylag fiatalon egy egészen eredeti, új mértékegységet állított élete középpontjába. A munkát, az utazást, a várakozást: mindent, amit csak tett, imádságban kezdett mérni. Míg mi azt mondanánk: egy fél óra alatt beérek a munkahelyemre, ő ezt így fejezte ki: egy rózsafüzér, és ott vagyok. Két miatyánk, és jön a következő metró. Egy hiszekegy, és a sorban a kasszához érkezem. A szentek nagyszerű tudománya ez, amelyet csodálunk, de nehéz mindenben követnünk őket.

|
|
|
|

Magyar Katolikus Püspöki Kar

Katolikus Ifjúsági Mozgalom
Az oldalt támogatja

Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma
|