Link

2003.01.05
LIX. évf. 1. (2840.)

25 éve érkezett haza
a Szent Korona

AJÁNLÓ
 
Újdonság
Laktanyai találkozások papnövendékekkel
Hangzatos megfogalmazás emlékeztetett rá nemrégiben, hogy a haza védelme minden állmpolgárának szent kötelessége. (Hogy a "szent" szó miképpen kerülhetett a "szocialista" szövegösszefüggésbe, azt már firtatni sem érdemes.) A törvény természetesen a (leendő) papnövendékekre is vonatkozott, akik a legkeményebb helyeken szolgálták le a két évet. - Ezekre az időkre emlékezik írásában Tomka Ferenc, az egri szeminárium egykori spirituálisa, akárcsak Lentiben ...
Magyarként a pápa és a világegyház szolgálatában
Ritka megtiszteltetés, ha egy főpásztort a pápa személyesen szentel püspökké, s még ritkább, ha az egyház központi kormányzatában foglalkoztat. Ternyák Csaba, akit most tíz éve szentelt fel II. János Pál, immár öt esztendeje a papi kongregáció második számú vezetője. ...
Vallásosság és érett személyiség
Az ember "lelki életéért", annak egészségéért elsősorban két nagy terület, a pszichiátria, illetve a pszichológia és a vallások képviselői éreznek felelősséget. E nagy táborok között hazánkban évtizedekig nem volt párbeszéd, sőt, nemegyszer inkább háborúztak egymással. A pszichológiai-pszichiátriai képzés materialista, ateista szemléletű volt, a teológusok, lelkészek jelentős része pedig - főként tájékozatlansága miatt - tartott a pszichológiától. Mindkét részről csak ...
A cserkészek huszadik világtalálkozója
Az olimpiákhoz hasonlóan négyévenként rendezik meg a Föld csaknem minden részén működő cserkészet világtalálkozóját, az úgynevezett jamboree-t (vagy dzsemborit, hiszen a cserkészet története folyamán már a magyar nyelvben is meghonosodott ez a kifejezés). Mindössze öt olyan ország létezik, ahol nincs cserkészet, a mozgalom világszövetsége, a World Organization of Scout Movement (WOSM) pedig az ENSZ után a legnagyobb nemzetközi szervezet ...
Most teljesül be a rendszerváltozás
Fél lábbal bent vagyunk már az Európai Unióban. Jó ez nekünk? Mennyire jó? Milyen változást hoz életünk mindennapjaiba és a nemzet életébe? Gyakran kérdezzük magunktól, egymástól - s egyelőre nemigen kapunk közérthető, megnyugtató válaszokat. Kevesebb mint másfél esztendő választ el attól a pillanattól, hogy hazánk nyugati, északi és délnyugati határa "leomlik", és útlevél nélkül jöhetünk-mehetünk a huszonöt tagállamra bővülő ...
Laktanyai találkozások papnövendékekkel
Emlékek az 1970-es évekből
Hangzatos megfogalmazás emlékeztetett rá nemrégiben, hogy a haza védelme minden állmpolgárának szent kötelessége. (Hogy a "szent" szó miképpen kerülhetett a "szocialista" szövegösszefüggésbe, azt már firtatni sem érdemes.) A törvény természetesen a (leendő) papnövendékekre is vonatkozott, akik a legkeményebb helyeken szolgálták le a két évet. - Ezekre az időkre emlékezik írásában Tomka Ferenc, az egri szeminárium egykori spirituálisa, akárcsak Lentiben ...

A szeretet lehet a béke kovásza
Új nemzetközi erkölcsi rendet sürget a pápa
II. János Pál pápa idei újévi béke világnapi üzenetét XXIII. János pápa negyven évvel ezelőtt napvilágot látott Pacem in terris kezdetű enciklikájának méltatására, időszerűségének felmutatására szentelte. Elődjének prófétai meglátásai nyomán vázolja a világ égető kérdéseivel kapcsolatos egyházi álláspontot. Az alábbiakban ismertetjük a dokumentumot, mely nem egyetlen napra szól. Az esztendő folyamán szerte a világon az egyházi közösségek feldolgozzák, megbeszélik és következtetéseket vonnak le belőle keresztény életünk hétköznapjai számára.

Európai találkozó Párizsban
Roger testvér: Isten csak szeretni tud
Több mint nyolcvanezer fiatal érkezett december utolsó napjaiban Párizsba és környékére, hogy részt vegyen a Taizéi Közösség által szervezett európai találkozón. A 2002. december 28. és 2003. január 1. között megrendezett találkozó huszonötödik állomása a Bizalom Zarándokútjának, amelyet Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója álmodott meg, és indított el immár negyed évszázada. A tavalyi budapesti találkozó hazai és külföldi vélemények szerint is sikeres volt. Talán a magyarországi élményeknek is köszönhetően, ismét szívesen gyűltek össze a fiatalok a világ számos országából. Hazánkból közel ezren zarándokoltak a francia fővárosba.

Államfői beavatkozás a jogbiztonságért
Az óév utolsó napjainak krónikájához tartozik, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá, hanem visszaküldte a parlamentnek a szociális törvénymódosítást, mivel úgy ítélte meg, hogy az abban szereplő egyik szabályozás hátrányosan érintheti azokat, akik egyházi intézményben kívánják igénybe venni a szociális alapellátásokat.

Mentsük át az ünnepet a hétköznapokba!
Újév ünnepének olvasmányai még jórészt karácsony ünnepét idézik. Figyelmünk középpontjában ott van még a jászolban fekvő betlehemi Kisded, akiben látható formában megjelent a láthatatlan Isten. Nem félelmetes uralkodói fenséggel érkezett, hanem a hűséges szolga alázatával; nem egy felnőtt ember tiszteletet parancsoló tekintélyével, hanem egy kisgyermek szeretetreméltóságával; nem büntető szigorral, hanem a bűnöst megmenteni akaró, érte halálba menni kész irgalommal.

Vissza vagy előre?
Vissza kell menni a ma született csecsemőhöz - valahogy így írta egy közíró a negyvenes évek elejének egyik karácsonyán. Újév múltán, az új év kezdetén megkísérti a gondolat korunk emberét is: az áremelkedések első híreit hallva - talán csak az emberélet lesz olcsóbb az idén, mint tavaly volt - szívesen térnénk vissza a karácsony hangulatába, amely jó esetben békés és meghitt volt, még ha közvetlen közelségünkben mindnyájan tudunk ellenpéldákat is említeni.

Címlap
 
Lelkiség
A szeretet lehet a béke kovásza
Új nemzetközi erkölcsi rendet sürget a pápa
Európai találkozó Párizsban
Roger testvér: Isten csak szeretni tud
Államfői beavatkozás a jogbiztonságért
Mentsük át az ünnepet a hétköznapokba!
Vissza vagy előre?
  "Láttuk csillagát"
SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT
G+M+B
HOMÍLIAVÁZLAT
Urunk megjelenése
LITURGIA
"Ezt a kincset cserépedényben őrizzük"
(Részlet a 2003. januári életigéből)
Új esztendő kezdetén
Kezdd velem!
A hét liturgiája
(B év)
Katolikus szemmel
 
Élő egyház
Úton a háromkirályokkal
Ölni szavakkal is lehet
Valóban keresztény-e Európa?
A hűtlen emlékezet
Laktanyai találkozások papnövendékekkel
Emlékek az 1970-es évekből
  Magyarként a pápa és a világegyház szolgálatában
Ternyák Csaba tíz éve főpásztor, és öt éve dolgozik a Vatikánban
Vallásosság és érett személyiség
Süle Ferenc pszichiáter valláslélektani szemináriuma
A gyermekek és a fiatalok védelmében
A szegedi ferences közösség nyilatkozata
Élő egyház
 
Fórum
Mit várok az új évtől?
Európa: igen - háború: nem
Az Olvasó írja
A gesztusok mögött...
Könyvespolc
A teremtett világ misztériuma
Dózi bácsi
  Szent László lovának patkóját rejtette a föld
Somogyvár kántor polgármestere
A cserkészek huszadik világtalálkozója
Magyar fiatalok a thaiföldi dzsemborin
Múlt és jelen ölelésében
Kilencvenéves a Magyar Cserkészszövetség
Fórum
 
Fórum
Az elmúlt esztendő egyházmegyéink életében I.
Esztergom-Budapest
  Most teljesül be a rendszerváltozás
Beszélgetés Balázs Péter integrációs államtitkárral
A csatlakozás - és az egyházak
Márfi Gyula érsek az egységről és a dialógusról
Ifjúság
 
Kultúra
A vallásos kétely pszichodinamikája
A vallásos kétely hét formája
Szó-nyomorúság
Rejtvény
Tizenkét év felettieknek
  Csanád Béla verseinek margójára
Mise, tömjén
Tíz mondat gyógy-gondolatokról
A szeretet fája
Fehér dal
Mozaik
A szolidaritás jelei
Életvédő zarándoklat Budapesten
Az Országházban "feladata" van...
Huszonöt éve itthon a Szent Korona
Mi kerül Szent János poharába?
A magyarság szellemi múzeumában
Böjte Csaba a Magyar Örökség-díjasok között
 

 
 
Hírek
 
  "Tegyünk meg mindent a háború elkerüléséért"
"Karácsony a béke misztériuma" - jelentette ki II. János Pál pápa hagyományos karácsonyi "Urbi et Orbi" (a városra és a világra ...
Bárcsak az emberiség megértené karácsony békéjének üzenetét!" ...
Karácsony Betlehemben
Betlehem "visszafogottan" ünnepelte a karácsonyt. Az izraeli fegyveres megszállást közvetlenül karácsony előtt vonták csak vissza, így idő sem volt külföldi zarándokok ...
"Amit a világ nem tud befogadni, azt egy barlang és a Szent Szűz mégis megértette. A béke hercegének eljövetele minden emberi ...
Papszentelés Krisztus Légiójában
Leonardo Sandri érsek, a vatikáni államtitkárság általános helyettese, negyvennégy, tizenegy különböző országból származó papot szentelt fel december 24-én Rómában, a Krisztus ...
Cigánypasztorációs világkongresszus
A közelmúltban Magyarországon járt Agostino Marchetto érsek, a Vándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsának titkára. Egyházi részről a hajdúdorogi görög katolikus ...
A kongresszusra a tervek szerint június 30-a és július 7-e között kerül sor Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. ...
Német katolikus nagygyűlések
A nagy hagyományú német katolikus nagygyűlések "menetrendje" a következőképpen alakul: 2003 májusában "rendhagyó", ökumenikus, katolikus-evangélikus közös nagygyűlés lesz Berlinben. 2004-ben kerül ...
Pizza-milliomos katolikus egyetemért
Tom S. Monaghan, az egyesült államokbeli "Domino Pizza" gyorsétteremlánc hatvanöt éves alapító tulajdonosa kétszázmillió euró értékű adománnyal segíti Florida államban a ...
Holland papi hivatások
Hollandiában a papszentelések száma a hetvenes évekhez viszonyítva megháromszorozódott. 1996-tól 2000-ig 123 papot szenteltek, míg 1976-tól 1980-ig csak 41-et. ...
Új eperjesi görög katolikus püspök
II. János Pál pápa a jezsuita Jan Babjakot nevezte ki eperjesi görög katolikus püspökké, miután a 79 éves Jan Hirka lemondását ...
A niceai Hagia Sophia
A török kormány engedélyt adott a niceai (mai török nevén Iznik) Hagia Sophia- templom romjainak rekonstrukciójára. Feltehetőleg az idén a templom ...
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 
KAPCSOLATOK
Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
Ige Naptár
Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.

E-mail ben is.


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Az oldalt támogatja

Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum
Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester:webmaster@dynamo.hu